Amikor Keleti Ágnes 19 évesen készen állt arra, hogy megmutassa az olimpián is, miért ő a legnagyobb várományosa a bajnoki címnek, a történelem közbeszólt. A második viláhgháború miatt a játékok elmaradtak, és Keletit zsidó származása miatt kirúgták a csapatból. Vidéken rejtőzött el, hogy túlélje a borzalmakat.
A háború utáni, 1948-as játékokon egy sérülés miatt nem tudott részt venni, de az 1956-os olimpián már szabályos éremeső hullott az ölébel, három szeren (talaj, gerenda, felemás korlát) és a kéziszercsapatban nyert.
Összesen 10 olimpiai érmet szerzett karrierje során, idén pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előtte tiszteleg egy kisfilmmel, melyet a nyitóceremónián fognak levetíteni.
A videóban bemutatják Keleti Ágnest, és azt, hogy tornász karrierje során mennyi változást láthatott az olimpiai játékokon, illetve az új generáció képviseletében feltűnik Sky Brown is, a britek gördeszkás reménysége, aki idén a legfiatalabb versenyző a teljes mezőnyben.
A videót az Oscar-díjas Martin Desmond Roe és Travon Free rendezte, akik a Two Distant Strangers című rövidfilmért kaptak idén arany szobrocskát.
