Egy osztrák startup közérzet- és hangulatjavító eszköznek szánta a Pocket Sky névre keresztelt szemüvegkeretét, amely viselőjét jótékony, nyugtató és kreatív energiákkal képes feltölteni. A zsebből bármikor előhúzható keretet egyszerűen csak az orrnyeregre kell helyezni, és állítólag húsz perc viselés után már a hatását is lehet érezni – írja cikkében a Geeky Gadgets.
Az eszközt elsősorban a jetlaggel küzdő utazóknak, és az éjszakába nyúlóan dolgozóknak ajánlják, de az olyan időszakokra is, amikor már a szürke égbolt látványától is levertnek érezzük magunkat.
"Gyakorlatilag úgy működik, mint a Nap: egészen lágy, halványkék fény segítségével képes hatni az alvási ciklust irányító melatonin hormon termelődésére. Vagyis a legtermészetesebb módon növelhetjük vele teljesítményünket, és biztosíthatjuk magunknak a jó körzetet" – magyarázzák a cég weboldalán, ahol arról is írnak, hogy az NBA észak-amerikai profi kosárlabdaliga már egy ideje teszteli játékosainál a Pocket Sky-t. Ők a hosszabb repülőutak során a fényterápiát használják arra, hogy könnyebben alkalmazkodhasson szervezetük az új időzónához, és, hogy a lehető leggyorsabban elérjék teljesítményük csúcsát.
A külső akkumulátorral és mobiltelefonnal egyaránt feltölthető szemüvegkeret idén megkapta a dizájn Oscarjának számító Red Dot-díjat a hordható fényterápiás eszköz kategóriában, amelyre a múlt héten egy közösségi finanszírozós kampányt is építettek. Utóbbi még most is szépen pörög, a tervezett összeg már az első öt órában összegyűlt rá, pedig a keret nem olcsó, 99 euróért (~31 ezer forintért) kínálják most, de kétszer ennyiért tervezik év végén piacra vezetni.
A sorozatot a Telenor támogatja.
