2024. március 19-én megjelent a 3500. jubileumi szám. A Füles háromezer-ötszáz héten keresztül már több tíz millió emberhez jutott el.
A Füles rejtvénymagazin oldalain az elmúlt 67 évben több mint 54 000 keresztrejtvény, 4300 sztár és 500-nál is több mű képregényváltozata tűnt fel.
Sudoku aka Bűvös négyzet
Magyarországon a Fülesben jelent meg először szinte minden ismert feladványtípus a Poénvadászaton, a Szókeresőn, a Szám szerint típusú fejtörőn át a Bűvös négyzetig – amit ma már Sudokuként ismer a világ. Sőt, a világon egyedülálló módon a lapban került nyomtatásba először a legnépszerűbb feladványok közé tartozó Plusz egy vicc típusú rejtvény is. Hihetetlen, de csak az újság nevével összeforrt Tanár úr, kérem! című kvízrovatban 45 ezernél is több kérdést tettek fel olvasóinknak.
Ikonok a Fülesben
A Füles már a bulvárlapok megjelenése előtt sok színművészt, tévés személyiséget, énekest, zenekart, modellt vagy akár írót mutatott be. De a 4300 hazai és külföldi sztárja között például Ady Endre, Gorkij, József Attila, Karinthy Frigyes és – legutóbb 2023 január elején – Petőfi Sándor is borítóra került.
A Füles különlegessége, hogy mivel politikamentes lap volt, sokkal szabadabban jelenhettek meg benne kortárs irodalmárok is, így például például Heltai Jenő, Devecseri Gábor, Somlyó György, Darvas Szilárd, Örkény István, Karinthy Ferenc, Királyhegyi Pál, Kolozsvári Grandpierre Emil és Fehér Klára, továbbá állandó rovattal, a Tereferével jelentkezett húsz éven át Rátonyi Róbert 1971-1991-ig, ahogy Gyurkovics Tibornak, Peterdi Pálnak, Rózsa Györgynek, Vágó Istvánnak is volt saját rovata illetve Rodolfó és Vitray Tamás is írt a lapba.
Vasból fakarika és lyukas garas is volt már Füles-nyeremény
A Füles különleges nyereményei között volt már pecsétgyűrű, autóbuszjegy, festmény, nyalóka, báli meghívót, szerszámosláda, édességcsomagot, szüretelés, de utánajártunk és ennél még sokkal viccesebb nyereményeket is sorsoltak ki: toronyórát aranylánccal, lyukas aranygarast, 120 kilós hízott sertést, 366 szál kolbászt (a mondással ellentétben több volt a kolbász, mint a nap), aranycsengős báránykát, Vasból fakarikát (amely Vas megyéből származott és még két karika – azaz egy kerékpár – járt hozzá), Szent Péter esernyőjét (a nyelében pénzzel), illetve egy doboz mosóport a hozzávaló mosógéppel - áll a Wikipédia szócikkében.
Az elmúlt háromezer-ötszáz hét alatt pedig 195 000 000 forintnál is több készpénzt osztottak szét az olvasók között és ezidáig 500-at is meghaladó számú irodalmi mű képregényváltozatát közölte a lap.
És hány éves a kapi…, párdon a csacsi?
Kíváncsiak voltunk honnan ered a Füles magazin logója, a nevető csacsi, amire a következő választ kapta a szerkesztőségünk:
„A rendhagyó lapcím, a Füles, az egyik alapító, Gál György ötlete volt, aki egy korábban működő lapja, a Füles Bagoly címét gondolta újra. Úgy vélte ugyanis, hogy az oldott hangulatú, mókás, vidám, játékos lap címe nem egyezhet meg egy tudálékos, okoskodó, pápaszemes bagolyéval, ezért egy kávéházi beszélgetés közben lerövidítették Fülesre, és egy butuska, de kedves állatot választottak jelképüknek. Már az első lapszámon: 1957. február 3-án egy Zuboly-fejű csacsi korcsolyázott” - válaszolta meg kérdésünket a Füles magazin szóvivője.
A ma is oly népszerű, karakteres Füles-fejet Ruszkay György álmodta meg még az 1950-es évek végén, és azóta is elválaszthatatlan a laptól. És bár a jól ismert arca sosem változott, de számtalan jelmezben láthatták már az olvasók: volt filmsztár, indián, cowboy, fotóművész, virágárus, űrhajós, rendőr, Forma-1-es pilóta vagy éppen labdarúgó. Plüssváltozata pedig ma is a rejtvényfejtők kedvenc kabalafigurája.
Évfordulók
Már többször ünnepelték nagy csinnadrattával a Füles jubileumokat. Az 50. születésnapra például Novák Péter és Presser Gábor párosát kérték fel, hogy írjon egy Füles-dalt 2007-ben, és ebben az évben kiáltották ki az első Füles megjelenési napját, a február 3-át a rejtvényfejtők világnapjának. A 2500. lapszámot 2014-ben egy 2500 eurós nyereményjátékkal ünnepelték. A mostani 3500. kiadást pedig egy 1 millió forintos díjjal illetve egy jubileumi válogatással spékelték meg.
