gy.zs.

Rovat:

Popkult
Becsült olvasási idő: 1 perc
Interaktív kocka tiszteleg a 20 éves jubileum előtt az Arany Rajszög kiállításán
Ez lehet minden idők eddigi legnagyobb hazai tervezőgrafikai akciója.

Közel 400 alkalmazott grafikai alkotás, és egy interaktív kocka installáció lesz látható az Arany Rajszög Társaság idei kiállításán, amit harmadik alkalommal a MOME Grafikai Tanszéke lát vendégül.

„Közel hetven alkotót és alkotóközösséget, stúdiót kértünk fel egy-egy kocka grafikai felületének megalkotására a jubileumi alkalomból. Ezek a kockák a helyszínen egy olyan, összesen 35 kockából álló objektummá állnak majd össze, amelyek az elmúlt húsz évet ünnepelve a 20. Arany Rajzszög Díj és Kiállítás 2022 feliratot adják ki A közönség az interaktív installáció keretszerkezetében az egyes kockákat tetszőlegesen cserélgetheti, áthelyezheti, elforgathatja. A kockák helyzetének módosításával, elforgatásával számtalan értelmes, olvasható nézet alakítható ki" - mondta Simon Attila az A-R-T alapítója, a keretkoncepció egyik kidolgozója.

Az eseményt hirdető plakátok is ezekből a nézetekből alakultak ki. Az idei kiállítás beharangozójaként a társaság közösségi média oldalain tette közzé a korábbi díjazott alkotóknak kiküldött felkérést és az egyes kockákat megtervező alkotók nevei a kiállítást megelőzően és annak időtartama alatt folyamatosan kerülnek nyilvánosságra. A tervek szerint a kiállítás végéig ebben a formában is nyilvánosságra hozzák a műveket. Az összeállított objektummal azonban csak a kiállításlátogatók találkozhatnak majd, így az összképről csak ők szerezhetnek benyomásokat.

„Ez az akció hűen tükrözi az Arany Rajzszög Társaság szemléletét. Itt egy közös célért dolgozott a szakma valamennyi generációja: a legfiatalabb alkotók huszonévesek, a legidősebbek nyolcvan közelében vannak. Mi figyelünk a pályakezdőkre, de azokra is, akik mögött már egy komoly szakmai életút áll, és persze a középgenerációkra is, akik a vállukon viszik a szakmát" - hangsúlyozta Lőrincz Attila a kiállítássorozat főszervezője.

A kiállítás megnyitó: 2022. október 14-én este 7 óra.