Az első, országosan is meghirdetett Talent Awards-ra több tízezer Lego kocka felhasználásával jelentkeztek pályázók az 1x1 méteres mozaikképekkel. A verseny célja a MOME közleménye szerint az volt, hogy összehozza design, a művészetek és persze a Lego rajongóit. A mozaikok között vannak negatív teret felhasználó művek, szobrok, lentikuláris (térhatású) és kevert média alkotások is.
Országos pályázat eredmények
- első helyezett: Fabók Luca, KockArt – négy ikonikus festmény leegyszerűsítése
- második helyezett: Schliszka Tamás, Kis lépés egy embernek, hát még egy figurának! – a Holdra szállás pillanata
- harmadik helyezett: Szalay Péter, Összkép – a festészet és a Lego kockákból alkotott mozaiktechnika vegyítése
Roberta Cardazzo, a LEGO Csoport design menedzsere a pályázatra benyújtott pályaművek kapcsán elmondta: „Nagyon örülök, hogy Lego designerként részt vehetek ebben a programban. Azt szeretem a munkámban, hogy a Lego kockák segítségével kifejezhetem az ötleteimet, kísérletezhetek és újraalkothatok dolgokat. Ezt a törekvést a beküldött pályamunkákban is felfedeztem. Az értékelésnél számomra az egyediség és az alkotás mögötti gondolat volt a két legfontosabb szempont. Jó volt látni, mennyi különböző technikát alkalmaztak az indulók, és azt kell, hogy mondjam, a maga módján minden benyújtott pályamunka egyedi lett!”
MOME belső pályázat eredmények
- első helyezett: Szabó Évu, Beszélgetés a Campuson – művészet, a design és a tudomány ezer szálon való kapcsolódását mutatja be
- második helyezett: Kormos Anna Mária, A MOME egy napja
- harmadik helyezett: Nguyen Tran Norbert, Szín és forma – gondolatok, eszmék keveredését ábrázolta a Lego kockák színeinek vegyítésével
„A MOME örömmel vállalt szerepet a projektben, mivel célunk az alkotás örömének megosztása, a kreatív képességek kibontakoztatásának segítése, azok számára is, akik nem részesei művészeti tevékenységeknek. Szeretnénk nyitni az alkotás, a játékosság iránt érdeklődő civil közönség felé, mert hisszük, hogy az mindenki számára értéket jelent bármivel is foglalkozzék. A pályázatra benyújtott alkotások egyértelműen tükrözik, hogy érdemes volt ezt a lehetőséget megteremteni, felkínálni azt a kísérletező attitűdöt, amelyet maga a Lego játékrendszer és a MOME is képvisel” – mondta el Fülöp József, a MOME rektora a pályaművekről.
Fődíj
A Talent Awards belső pályázat fődíja, hogy a nyertes pályamű alkotója profi szakmai segítség mellett tovább fejlesztheti ötletét, amelyből akár egy 6x4,5 méteres, közterületre szánt óriás mozaik is épülhet.
Különdíj
A nagy mozaik mellett a MOME pályázói négy, előre meghatározott Lego Art szett újragondolásával nevezhettek a versenyre. A választott szett elemeinek felhasználásával saját mozaikot kellett építeniük. A Lego Art újragondolásáért járó különdíjat szintén Szabó Évunak ítélte a zsűri.
Kiállítás
A legjobb 10-10 munkát online a PiQ virtuális terében, a Talent Awards weboldalán keresztül lehet megnézni, élőben pedig június 10-ig – az aktuális egészségügyi korlátozások figyelembevétele mellett – a MOME BASE épület Zugligeti út felőli frontján.
Szakmai zsűri
Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora; Roberta Cardazzo, a Lego Csoport design menedzsere; Vargha Balázs, a MOME Tervezőgrafika Mesterszak vezetője; Erdély Dániel, grafikus tervező, illusztrátor; Hudák Zsolt, a Tekerd! kreatív csoport vezetője.
