A Routine Republic című filmjük mintha egyszerre idézné meg az 1984, az Éhezők viadala és az Equilibrium filmeket, valamint az Apple "1984" című legendás reklámját úgy, hogy közben szintén az Apple mintájára a konkurenciát, jelen esetben a McDonald'sot alázzák benne. Mindezt nagyon szépen és hatásosan filmezve.
Nyilván a McDonald's egyszer sincsen nevesítve a két perces filmben, de nem nehéz rájönni, hogy a megjelenő bohócsminkek Ronald McDonaldre emlékeztetnek (megj: Ronald McDonald ezerszer félelmetesebb, mint a filmben szereplő sminkek), a Happy Meales cukiságok meg a csúszda szintén. Mondjuk az az üzenet, hogy a McDonald's-kaják - illetve a gyártás mögött lévő fasiszta szellemiség - egyneművé teszik a társadalmat eléggé kilencvenes évek, erre létezik is egy szó: McDonaldization. A plakátokon is megjelenik a Happiness is the Same Breakfast. A kampány mondanivalójára ráerősít a Ramones "Blitzkrieg Pop" című száma is.
Az persze eleve felvet néhány kérdést, hogy egy ilyen kampány mennyire önazonos egy másik gyorsétteremlánc brandjével. Mármint hogy mennyire lehet forradalminak mondani a Taco Bellt a McDonald'sszal szemben, főleg úgy, hogy a Taco Bell néha összebútorozik a szintén nagyon gyűlölt KFC-vel? Mégsem egy Apple-ről van szó, amelyik nekiment az IBM-nek. Mindenesetre a kampány történetmesélése, vizualitása nagyon szuperül ki van találva. Külön poén, hogy shoot location: Budapest, Hungary.
Nem ez az első kampány, amelyben a Taco Bell nekimegy a McDonald'snak. Tavaly például ezt a kampányt találták ki.
UPDATE:
Mint kiderült, a reklám magyarországi produkciós cége a Service Film Positive volt. Eddig két helyszínt sikerült az olvasóinknak azonosítani. A kelenföldi erőművet, a film vége pedig Székesfehérváron forgott.
