Az egész mostani életemet meghatározza, hogy az anyukám légiutaskísérőként dolgozott a Malévnál, így bejártuk az egész világot. Apukám szociológus, és gyerekkoromtól meghatározó élmény volt az is, ahogy a különböző kultúrákat látta.
Talán már ott kezdődött a gasztronómia iránti rajongásom, hogy mindig meglátogattuk a helyi piacokat, mert ezeken keresztül lehet a legjobban megérteni egy ország kultúráját.
Még erasmusos egyetemistaként elveszítettem egyszer Utrechtben 500 eurót egy tételben. Nem akartam a szüleimtől pénzt kérni, hanem elmentem mosogatni egy helyi, menő kínai étterembe. Egészen fantasztikus volt bepillantani egy konyha világába, megérteni a folyamatokat.
2012-ben csődbe ment a Malév, és tudtuk, hogy az anyukám tele van energiával, ezért kitaláltuk, hogy elindítunk egy családi vállalkozást. Egyértelmű volt, hogy a gasztronómiával akarunk valamit kezdeni, így nyitottunk egy tapasbárt a belvárosban, ami egy szerelemgyerek, és ahol azóta is imádok mosogatni (bár mostanában sajnos alig jut rá időm).
Otthon heti négyszer, ötször főzünk. Már gyerekkoromban megtanultam, hogyan kell gondoskodni magamról, hiszen az anyukám sokszor nem volt otthon a munkája miatt.
Ma a főzés a munka utáni stresszlevezetés, a kikapcsolódás része. A home office-ban ez a legnehezebb, hogy otthon vagy, de már nem dolgozol, a főzés pedig mint egy guillotine, elvágja a munkaidőt a szabadidőtől. És sokat segít abban is, hogy jelen legyél, mert a zöldségtisztításra oda kell figyelned, különben elvágod az ujjad.
Gyakran készítek carbonarát, vagy étcsokis chili con carnét, és valahogy a Covid alatt rákaptunk a feleségemmel olyan oldschool ételekre, mint a római tálban készülő rakott krumpli irdatlan mennyiségű tejföllel, vagy a saslik.
Nagyon szeretjük a klasszikus kínai kaját, a húgom Sanghajban tanult egy évig, és ez megváltoztatta a kínai ételekről való gondolkodásunkat. A sok nehéz étel mellett rengeteg halat és salátát eszünk, és mellette nagyon sokat mozgunk.
A sportban mindenevő vagyok. Gyerekkoromban mindig sportoltam valamit: teniszeztem, fociztam, vívtam. Nem vagyok átlagon felül tehetséges semmiben, úgyhogy marad a szorgalom meg a kitartás.
A legjobban a focit szeretem, de a „lakossági” futók között is a szorgalmasabbak közé tartozom. Két maratont futottam le eddig, most hetente kétszer-háromszor futok 6-15 kilométeres távokat. A futás talán az egyetlen egy olyan idő, amikor magam vagyok. Nem hallgatok zenét, nem csinálok semmit, az pedig maga a szabadság, hogy napközben el tudok menni egy órára futni.
A futás amúgy hat éve kezdődött nálam, egy munkahelyi „balesettel”: kedden volt egy sajtótájékoztató, és én hétfő délutánig abban a hitben voltam, hogy minden sínen van. Tartottunk egy utolsó státuszt, és akkor kiderült, hogy semmi nincs rendben. Én is hibáztam, nem tartottam eléggé a gyeplőt, és a többiek is, mert nem jelezték, hogy problémák vannak.
Ott álltam hétfőn délután 3-kor, és azon gondolkodtam, hogy itt igazából három lehetőségem van. Az egyik, hogy nem foglalkozom ezzel, elmegyek bulizni, mert nincs ráhatásom a dolgokra. A második, hogy megpróbálok iszonyatosan sokat dolgozni, és akkor hátha egy éjszaka alatt kármentek valamennyit, vagy pedig lefárasztom magam, és akkor nem fog felrobbanni az agyam. Ezt tettem.
Egészen idáig csak tesiórán/edzésen futottam, magamtól soha nem jutott volna eszembe. A szervezetem azonnal elkezdte endorfinnal jutalmazni magát, én pedig rövid idő alatt, maximális energiabefektetéssel megoldottam a dolgot.
A biciklire nem sportként, hanem közlekedési eszközként tekintek, ezenkívül hetente 2-3-szor járok egy lepattant „gyúrodába” a feleségemmel, ahol a funkcionális edzést csinálunk. Rengeteget túrázunk a két corginkkal, és évente minimum kétszer-háromszor elmegyünk az Alpokba.
Beck Márton olyan ügynökségeknél kezdte a karrierjét, mint az Avantgarde Group, dolgozott az egyik legnagyobb brüsszeli Public Affairs ügynökséggel, a GPLUS-szal, szabadúszóként pedig vezetett Microsoft-os projekteket, dolgozott az OXO csoport indulásán és a Művészetek Völgye újrapozícionálásán.
Nyert Cofidis és Telenor-tendert a ComLabnál (és ugyanitt vezette a LogMeIn PR csapatát), ő felelt a Telekom új székház projektjének külső, belső, és változásmanagementhez kapcsolódó kommunikációjáért, valamint részt vett az OTP Bank legnagyobb ingatlanprojektjének kommunikációjában is. Jelenleg a MindMiners Collective, valamint az Arquitecto Pitpit és Padrón Tapas Bár társtulajdonosa.
Feltölt a barátokkal töltött idő, a sorozatnézés és az olvasás is. Nagyon széles a spektrum, de mostanában rákaptam a klasszikus orosz irodalomra, Dosztojevszkij például nagyon ki tud kapcsolni.
Ma is sokat táplálkozom az utazásból. Berlin és Barcelona az a két hely, ahol két nap alatt annyira fel tudok töltődni, hogy újra azt érzem, a világ egy jó hely. Mindig viszek futócipőt, és megnézem, milyen egy város reggel. Mert a piacok mellett ez mutatja meg egy város arcát: hogy élnek ott az emberek, hogyan mennek dolgozni, hová ülnek be reggel, lehajtott fejjel jönnek-e ki a metróból, és mennyit beszélgetnek.
A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.
