A Neticle online média- és szövegelemzője utánajárt, hogy mi szűrhető le a hazai netezők véleménye az oltások, illetve a vakcinatípusok témájában. 2020 november 1. óta mostanáig több, mint 2,5 millió publikus hozzászólás, cikk és poszt keletkezett az oltás témájában.
December 8-án az első, kiemelkedő említési csúcsot az a hír okozta, hogy elindult az internetes regisztráció az oltásra, majd december második felétől már látványosan felpörgött az oltásemlítések napi mennyisége. Különösen igaz volt ez december 26-án, amikor megérkezett az első oltóanyag-szállítmány, majd beadták az első adag vakcinát is.
Az oltást érintő online diskurzus alapvetően végig nagyon negatív hangvétel jellemzi; több mint kétszer annyi negatív említés történt, mint pozitív. Szintén beszédes, hogy az internetes vélemények napi hangulatingadozását jelző, következő grafikon gyakorlatilag a fenti ábra tükörképe. Minél több említés történt tehát egy adott napon, annál negatívabb volt az aznapi tartalmakban megfogalmazott vélemények összessége is.
Látnunk kell, hogy a védőoltást övező diskurzust a Facebookon írt hozzászólások és posztok dominálják, az összes említés elsöprő részét, közel 88 százalékát ezen a platformon tették közzé. Ugyanakkor az oltásról szóló vagy azt említő online újságcikkek száma sem kevés, november 1. és március 4. között közel 200 ezer ilyen tartalom született, melyeknek megközelítőleg az egyharmada címlapon is szerepelt.
A legaktívabb időszak az elmúlt négy hónap alatt január második fele volt, erre a két hétre esett a három legmagasabb említési csúcs is. Ennek egyik oka a kijárási korlátozások és a bezárások január végi meghosszabbítása, a másik pedig az oltóanyagok alkalmasságát firtató aggodalom volt.
Ezekben a napokban a legtöbb interakciót (azaz lájkot/reakciót, megosztást és hozzászólást) a kormány egyik Facebook bejelentése generálta, második helyen ezzel szemben egy TikTokon közzétett paródiavideó állt. A harmadik helyre Hadházy Ákos a kínai és orosz vakcina biztonságosságáról szóló posztja került.
2020 végén az oltással kapcsolatos diskurzus kulcstémái még a tesztelés, fejlesztés, gyártás voltak, ezen kívül decemberben a legnegatívabb témát a lehetséges mellékhatások adták, ami a 10. legfontosabb kulcstéma volt az említések száma alapján. Az idő előrehaladtával egyre nagyobb hangsúlyt kapott a különböző típusú vakcinák engedélyezése az EU-ban és másutt (főleg január második felében, de februárban is), valamint, hogy különböző életkorú és veszélyeztetettségű emberek mikor és melyiket fogják megkapni (ez február elején volt a legfontosabb téma).
A kínai és az orosz vakcina nem a netezők kedvence
Magyarországon jelenleg ötféle oltóanyag elérhető, a Neticle szövegelemzője segítségével azt is összehasonlítottuk, hogy a netes vélemények hogyan alakultak a vakcinatípusok tekintetében. Míg az összes, oltáshoz kapcsolódó találat mindössze 12 százaléka volt pozitív, 27,5 százaléka pedig negatív, ezen belül az egyes oltóanyag típusokra szűrve ettől jelentősen eltérő eredményeket kaptunk.
Legkevesebb említése a Moderna (41 ezer) és az AstraZeneca (44 ezer) vakcinának volt, és mindkettő esetében enyhe túlsúlyban voltak a pozitív találatok: a Moderna szót tartalmazó találatok 25, illetve az AstraZeneca szót tartalmazó találatok 24 százaléka volt ilyen (szemben a negatívak 22 és 23,5 százalékos arányával).
Sokkal jobban megmozgatta az internetezőket a másik három típus, közülük viszont egyedül a Pfizer említéseiben volt pozitív túlsúly. A Sinopharm és a Szputnyik V arányai közel ugyanannyira kedvezőtlenek, mint a találatok összességén mért véleményeloszlás.
