Volt Lúdas Matyi és Mézga Aladár szinkronhangja, egy ország fülébe ültetett el kacskaringós rímeket a Rapülők formációval, írt musicalt, adott tanácsokat Andy Vajnának, került összztűz alá politikai szerepvállalás miatt, és a szakmabeli társaitól is kap hideget-meleget.  A Forbes magazin júliusi címlapsztorija Geszti Péteré, aki saját bevallása szerint hátrébb vonulna a reklámbiznisztől.

 „Thomas Mann írja a Tonio Kröger című regényében, hogy az ember vagy művész lesz, vagy polgár. Ez a kettősség jellemzi az egész életemet. Belül mindig a művészet felé törekszem, de a hazai adottságok és szükségek miatt az egzisztenciális bűnözés – a reklámbiznisz – polgári változatait is űzöm. Ezzel teremtem meg az egzisztenciám nagy részét, de az előbbit tartom fontosabbnak és értelmesebbnek.”

A cikk szerint Geszti elkezdte megkérdőjelezni a saját munkájának jövőre gyakorolt hatását, melynek központi eleme volt a fogyasztásra ösztönzés, emiatt viszont az egész cégének újra kell gondolnia a stratégiáját. 

„Fűtjük a gőzmozdonyt tiszta erőből, miközben tudjuk, hogy rosszat teszünk magunknak és a gyerekeinknek is. Emiatt olyan önellentmondásba kerültünk Edittel, hogy ezen vakarózunk most már egy-két éve: vagy abba kéne hagyni, vagy át kéne alakítani a Grundot. Ez persze nem csak a mi problémánk, minden cég ezzel szembesül most globálisan, csak a legtöbben tojnak rá.” 

„Azt keressük, hogy mi az, ami a művészeti tevékenységeimből még jobban kibontható. (…)Nem játsszuk tovább a klasszikus reklámügynökségi »sztorit«, bár tudok olyan bizniszt mondani az ügyfeleink közül, ami hozzájárul ahhoz, hogy jobb jövő épüljön. Ennek nyilvánvalóan az a rizikója, hogy jóval kevesebb pénzt lehet keresni, de eddig sem ez volt a prioritás, hanem az, hogy jól érezzem magam az üzletben.” 

A Forbes cikkéből kiderül az is, hogyan viseli a kritikát a szakmán belülről. 

 „Máig előfordul, hogy a különböző szakmák képviselői úgy tekintenek rám, mint egy szentségtörésre, mert állati irritáló, hogy évtizedeken át beleásod magad valamibe, aztán jön valaki, aki eddig nem volt sehol, és ő is elkezdi csinálni ugyanazt – mondja. – Ha úgy tetszik, olyan ez, mint egy karmesteri szerep. Nem ő a legjobb hegedűn, nem ő a legjobb bőgős, nem ő játszik legjobban az üstdobon – de képes mozgósítani a tehetségeket egy cél érdekében. Műfajok között ugrándozni elfogadhatatlan, főleg egy olyan országban, ami csak a biztonságra, a túlélésre és a felcímkézésre teszi a hangsúlyt. Ami nem felel meg a szokásosnak, azzal gond van – szemben a nyugat-európai, amerikai üzleti felfogással. Az azt mondja, ami különbözik, az érdekes. Én e szerint élem az életemet.”