Szajki-Vörös Adél

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Geszti Péter 10 részes műsort kap Friderikusz podcast-csatornáján
A műsor egy beszélgetéssorozat, Geszti pedig nem riporter lesz, hanem rezonőr.

Geszti Péter Geszti+ címmel tíz részes műsort kap Friderikusz podcast-csatornáján, írja a Telex. A cikkből kiderül, hogy Geszti a bejelentés során elárulta, a műsor egy olyan beszélgetéssorozat lesz, amely

segítséget adhat abban, hogyan lehet „ebben a zavaros, bizalomhiányos, bizonytalan világban tudatosabb önképet fölépíteni, és ezáltal egy tudatosabb, jobban kivitelezett életet megvalósítani, ami szükséges lehet a boldogulásunkhoz”. 

A hírt a Friderikusz podcast 63., álhírekről szóló adásának végén jelentették be.

Friderikusz azt mondja, a műsor egy Gesztivel néhány hónapja általa készített interjúból jött. Geszti Péter ekkor olyan remek igazságokat fogalmazott meg, amelyhez sok néző tudott kapcsolódni. 

Friderikusz azt is jelezte, hogy Geszti nem mint riporter vezeti a műsort, hanem mint rezonőr.

A rezonőr szóval ritkán találkozunk a magyar médiában, méghozzá azért is, mert a francia drámából jön. Ez egy klasszikus szerep, rendszerint a cselekményen kívül álló elmélkedő figura, aki egyfajta mindentudó és józan rálátással kommentálja, magyarázza az eseményeket, gyakorlatilag az író véleményét kommunikálva az olvasóval/nézővel. 

Geszti a bejelentéskor elmondta, hogy régóta gondolkodott azon, jelen kellene lennie a közösségi médiában, mert „talán megfelelően tudok artikulálni bizonyos gondolatokat és érzéseket”. Hozzátette: nagyon hisz a pozitív gondolkodásban és cselekvésben, olyannyira, hogy ez egy másik ország lenne, ha megtanulnánk eszerint élni és cselekedni. „Abban hiszek, hogy talán át tudjuk ezt adni a beszélgetéssorozaton keresztül az embereknek”.

A műsorban olyan témákat dolgoznak majd fel többek között, mint: kik vagyunk, hogyan tudunk túllépni az örökölt sémáinkon, vagy hogy hogyan ne adjuk fel nehéz helyzetekben – hangzott el a felvezetőben.