Kreatív

Rovat:

Recharge
Becsült olvasási idő: 3 perc
Fontos, hogy egy torta témája megmozgassa a fantáziám
Pénzes Anna, a médiaauditálással foglalkozó Media Compass társalapítója szabadidejében a barátainak készít tematikus tortákat, és ez általában éjszakázást jelent.

A pályaválasztáskor a Képzőművészeti Egyetem éppúgy alternatíva volt számomra, mint a Külkereskedelmi Főiskola. Végül ez utóbbi mellett döntöttem, pedig „két agyféltekés” vagyok: nem vagyok boldog, ha csak Excel-táblákkal kell foglalkoznom, és akkor sem, ha csak kézzel alkotok. Ez utóbbi a munka mellett eléggé visszaszorult az évek során. 

Pénzes Anna


Aztán 2017 novemberében úgy adódott, hogy nekiálltam tortát készíteni az akkori párom gyerekének. Pénzkidobásnak tartottam a tortavásárlást, hiszen sosem fogyott el az egész. Persze közben rájöttem, hogy legalább ugyanannyi pénzbe kerül a saját készítésű torta, ha jó alapanyagokkal akar dolgozni az ember. De nagyon szórakoztató volt a folyamat, amíg kitaláltam, milyen legyen a torta. Arra is rájöttem, hogy nagyon ki tudok közben kapcsolni, és meg tudom élni a kreativitásomat. Hatalmas öröm volt, amikor a szülinapos a nyakamba borult és azt mondta, ez álmai tortája. 

A tortakészítés szerelem lett, igyekszem minél többet megtudni a tortakészítési rejtelmekről, technikákról. Ez is kikapcsol. Teljesen autodidakta módon tanulok, időnként egy-egy számomra érdekesebb technikát megmutató tanfolyamra is elmegyek. Rendkívül inspiráló volt számomra, egyedi stílusa nagyon hatott rám, ezért felkerestem Kadi Fatiha tortadizájnert személyes tréning igényével. Nagyon nyitott volt, szuper tantervet rakott össze nekem a díszítési technikákról, és ez egyúttal egy barátság kezdete is lett. 

A komplexebb tortákhoz akár 8-12 óra is kell


A karamellkészítést és a cukordizájnt Németh Zoltántól, „Némótól” tanultam, a finom ízekről, cukrásztechnikákról Vukman Andreától tanultam rengeteget. Egyébként sok nagy mester van a tortákat alkotók világában mind itthon, mind külföldön.  Utóbbiak közül nagyon inspirálnak Elena Gnut ételművész alkotásai is. 

A tortákat hétvégén és éjszaka készítem, mert a médiaaudit és -tanácsadói feladatok elsőbbséget élveznek, és a komplexebb tortákhoz akár 8-12 óra is kell. Klasszikus megrendeléseket nem vállalok, csak barátoknak készítek tortákat, de csak úgy, hogy ha teljesen szabad kezet kapok, hogy ki tudjam élni a kreativitásomat. 

Már a Külkereskedelmi Főiskola idején médiavásárló asszisztensként dolgoztam a Publicitas médiaügynökségnél, majd 1993-tól az Euro RSCG Havasinál elindultam a médiatervezői pályán. 1994-től 2005-ig (a számmisztikát kedvelőknek: 11 év 11 hónap 11 napig) a McCann Erickson médiaosztályán (1999-től Universal McCann) jártam végig a ranglétrát a tervezővásárlótól a médiaigazgatóig. 2006-ban léptem a médiaauditálás útjára a MediaSpirit Consulting megalapításával, majd 2011-ben Szemes Évával egyesítettük erőinket és megalapítottuk a médiaaudit – és tanácsadó cégünket, a Media Compasst. Idén 30 éve dolgozom a médiában.

Fontos, hogy a torta témája megmozgassa a fantáziám. Számomra leginkább az az élvezetes, amikor ötletelek, hogy fog kinézni a torta. Próbálok minél több információt összegyűjteni az adott témában, és kitalálni, hogyan tudom a tortát igazán személyessé tenni. Megtervezem, hogy milyen figura, vagy dísz milyen technikával kerül majd rá. Az a rész, amikor piskótát sütök, krémet kavarok, nem igazán érdekel, de fontos, mert a másik alapelvem, hogy nem elég, hogy szép egy torta, nagyon finomnak is kell lennie. Akkor jön el újra az én időm, amikor a torta már be van burkolva: miközben ráfestek egy képet, vagy megformázok egy figurát, teljesen kikapcsolok. Amikor alkotok, akkor semmi másra nem tudok fókuszálni, nincs más a fejemben.
 

Anna a reklámtortát is elkészítette

 

A 2021-es reklámtorta

Az egyik kedvencem egy Tarantino-őrült barátnak és a párjának készített torta volt, ahol a filmeket az anyaság témájával kellett összehoznom. Az egy igazi feladvány volt. Három filmtekerccsel díszítettem a tortát, amelyek cukorlapra nyomott fotókból álltak, ebből kettő Tarantino-témájú volt, a harmadik pedig az ő családi mozijuk volt, az életük filmtekercse, a megismerkedésüktől kezdődően. Egy másik alkalommal Trónok harca-tematikában kértek tőlem tortát, és kikötötték, hogy legyen rajta egy malac is. Mindegy, hogy milyen lesz, de a malacnak szerepelnie kell. Kutatómunkát végeztem híres malacokról, ezeket megfestettem a tortán, egy figurává gyúrt malac pedig a Vastrónon kapott helyet. 
 

A többi hobbim is jellemzően a vizualitáshoz és a kreativitáshoz kapcsolódik, szeretek rajzolni, festeni, fotózni, és a lakberendezéssel is rengeteg időt el tudok tölteni. Kilóg a sorból, de szintén nagy kedvenc a Witcher számítógépes játék és mobilapp.

A Recharge rovat támogatója a Yettel.