Bicsérdi-Fülöp Ádám

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 2 perc
Zeneipari ügyfelekre fókuszáló marketingügynökség indult

Az Unnamed Promotions a WMMD divíziójából nőtte ki magát önálló ügynökséggé, zenei projektek mellett az oktatás, a turizmus és a szórakoztatóipar területéről érkező ügyfelekre számítanak.

A WMMusicDistribution (WMMD) zeneterjesztő cég online marketing divíziója önálló ügynökségi csapatként folytatja a jövőben Unnamed Promotions néven. 

A zenei- és marketinges szakemberekből álló ügynökség kifejezetten fizetett hirdetési szolgáltatásokkal és organikus kommunikációval, valamint ehhez kapcsolódó videó- és tartalomgyártással szolgálja ki a partnereit. Az Unnamed Promotions emellett tréninggel és konzultációs szolgáltatásokkal is segíti a partnerek márkaépítését, rajongótáboruk kialakítását, üzleti céljaik elérését.

“Elsődlegesen a zeneipari szereplőket szeretnénk kiszolgálni, azonban szolgáltatásainkkal szívesen segítünk más iparágakat is. A kultúra, az oktatás, a turizmus és a szórakoztatóipar mindannyiunknak szívügye, így örömmel karolunk fel projekteket ezekről a területekről is” – foglalta össze filozófiáját az ügynökség.

“Az elmúlt években egyre komolyabb igény mutatkozott a fizetett kampányokra partnereink részéről, így 2021-ben elindítottuk a saját hirdetési szolgáltatásunkat Gedeon Andi kolléganőnk segítségével. Ismerjük a zenei piacot, az előadók igényeit, és ezért akár a legspeciálisabb kéréseket is ki tudjuk elégíteni nem csak a zeneterjesztés, de a zenei hirdetési kampányok területén is” – mesélt a projekt kezdeteiről Sebestény-Gallasz Enikő, a WMMD ügyvezetője.

Sebestény-Gallasz Enikő (Fotó: Szombat Éva)

Két egykori Growww Digital-munkatárs is a csapatban

Az Unnamed Promotions operatív vezetője Gedeon Andrea, aki több mint 15 éve foglalkozik stratégiai és online marketinggel. Dolgozott rádióban, ügynökségnél és multinacionális cégnél egyaránt. Marketingkommunikációs szakemberként számos ismert hazai fesztiválnál megfordult, néhány évig programszervezőként is dolgozott. Az elmúlt két évben a marketingkampányok tervezéséért és kivitelezéséért felelt a WMMD-nél, elmondása szerint a cégnél elsők között foglalkozhatott itthon TikTok-hirdetésekkel.

Gedeon Andrea

Lippai Péter, az ügynökség szakmai vezetője (Head of Promotions) 2013 óta foglalkozik online marketinggel. Az elmúlt években a Growww Digital ügynökség csapatának tagjaként számos nemzetközi és hazai márka közösségi oldalát menedzselte. A TikTokon több százezer eurónyi hirdetési tapasztalatot gyűjtött össze, jónéhány márka ismertségét építette, és rendszeres előadója a hazai konferenciáknak TikTok-marketing témában.

“Az Unnamed Promotions megadja a szabadságot a partnereknek, ügyfeleknek arra, hogy ügynökségi szintű kiszolgálást kapjanak, anélkül, hogy hosszútávú és aktuális céljaikhoz képest irreális anyagi terhet jelentő szerződéseket írnának alá, és ezzel keretek közé szorítanák a saját lehetőségeiket” – mondta el Lippai Péter.

Az Unnamed Promotions ügyvezetője Dejcző Alexandra, aki korábban szintén a Growww Digital  közösségimédia- és márkakommunikációs divízióvezetőjeként dolgozott. Másfél évtizede dolgozik hazai és nemzetközi márkákkal, melyek teljes közösségi média jelenlétéért is éveken volt csapatával a szakmai felelős.

Lippai Péter és Dejcző Alexandra

“A céggel az egyik tulajdonoson, Gál Róberten keresztül kerültem kapcsolatba. Ingázóként a Málta-Budapest járaton rendszeresen találkoztunk, és jellemzően üzleti, szakmai témákról beszélgettünk. Kiderült, mennyire fontosnak tartjuk mindketten az értékteremtést és az innovációt. Nagyon örülök, hogy éppen az online marketing területén valósul meg a közös munka. Az elmúlt nyolc évben főleg e-kereskedelmi projektek márkakommunikációján és -építésén dolgoztam, ugyanakkor a zeneipar, a kultúra és az oktatás közelebb állnak a személyiségemhez. Boldog vagyok, hogy újra zenei projektek promócióin dolgozhatok, annak pedig külön örülök, hogy mindezt a WMMD-vel együttműködésben valósíthatom meg” – fogalmazott a szakember.