Balkányi Nóra

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 2 perc
A magyar fiatalok többsége nem hisz a social feedekben megjelenő politikai híreknek

A Science+ nemzetközi hálózat vizsgált médiafogyasztási szokásokat a fiatal (15-34 éves) korosztályban.

A kutatás régiós összehasonlításban készült, amihez az Európai Bizottság által készített Eurobarometer információit használták fel, a magyar eredményeket összevetve bolgár, cseh, lengyel és román adatokkal – írta a szervezet közleménye alapján a 24. Minden országban ezer főt kérdeztek meg, így az eredmények reprezentatívak.

HÍREK

  • a magyar fiatalok 55 százaléka napi szinten fogyaszt online híreket (ez stimmel a többi országban is, kivéve a bolgároknál, ahol ez az arány csak 36 százalék)
  • emellett 12-15 százalék mondta magáról azt, hogy csak nagyon ritkán olvas online híreket (Bulgáriában és Szlovákiában is)
  • fókuszcsoportokban többeknél is megjelent hírforrásként a Reddit

PODCASTEK

  • a podcast továbbra is egyre népszerűbb: 2023 elején 60 százalék hallgatott rendszeresen valamilyen műsort, ami egy év alatt 8 százalékos növekedést jelent; a napi szintű podcastolás a gimiseknél kiugró, 21 százalék
  • érdekes emellett, hogy a fókuszcsoportos beszélgetésekben is előjött a podcast-trend, de összességében kevesebben voltak, akik ismertek és hallgattak műsorokat
  • kiderült az is, hogy a podcast műfaji definíciója nem egyértelmű a fiatal korosztálynak

BIZALOM

Azt, hogy bizalom terén általánosan is elég rosszul állunk (évek óta), a Reuters idei kutatásai is megerősítik.

A Science+ kutatása szerint

  • a 15-34 éves magyarok mindössze 35 százaléka bízik inkább a médiában, és ez az arány nem változik jelentősen akkor sem, ha a teljes népességet vizsgáljuk (a fiatalokhoz visszatérve ennél alacsonyabb bizalom-indexe csak a 17 százalékon álló politikai pártoknak van, emellett a rendőrség például 67 százalékot, az Európai Unió 56 százalékot kapott)
  • a bizalom-index a Lengyelországban (32) és Romániában (35) hasonlóan alacsony
  • itthon a régióhoz képest is kiugróan magas arány,

77 százalék ért egyet azzal, hogy „az internetes  közösségi oldalakról származó, politikai ügyekről szóló hírek nem megbízhatók” 
 

  • ez a szám csak a 65 évnél idősebbek esetében alacsonyabb, vagyis jellemzően ők hisznek inkább a feedekben eléjük kerülő tartalmaknak
  • a fókuszcsoportos beszélgetésekből kiderült még, hogy a fiatalok többsége szerint őket kevésbé veszélyeztetik a hamis hírek, mint az idősebbeket

via 24.hu, kép: Port.hu