Egy okoságy, amely figyeli az alvásunkat és képes irányítani okosotthonunkat
A Nokia még a januári CES-en mutatta be először, de most Barcelonában is kiállította Sleep névre keresztelt, alvásunkat monitorozó okoskütyüjét. Ezt a puha, textillel bevont pántot egyszerűen csak a matrac alá kell helyeznünk, majd miután bedugtuk a konnektorba, wifin keresztül kezd kommunikálni a mobil eszközünkkel. Beépített szenzorain keresztül nemcsak azt tudja megállapítani, hogy mikor, mennyit és milyen mélyen aludtunk, de képes követni a szívritmust, és érzékeli az esetleges horkolást is. Ezeket az adatokat aztán továbbítja a Nokia Health Mate alkalmazásába, amely a cég olyan okoseszközei által begyűjtött adatokat is tárolja, mint a pulzusmérős Steel HR okosóra, vagy a wifis mérleg és a Bluetooth-szos vérnyomásmérő, amelyekről ősszel még a berlini IFA kapcsán írtunk.
A hasonló fejlesztésekhez képest már csak azért is érdekesebb a Nokia megoldása, mert kompatibilis az IFTTT (If This Then That) vagyis az egymással praktikusan összekapcsolható szolgáltatásokat jelentő automatizációs alkalmazással. A gyakorlatban pedig ez annyit jelent, hogy ennek segítségével egyszerűen beprogramozhatjuk, hogy bizonyos feltételek esetén, milyen műveleteket hajtson végre. Például ha azt érzékeli, hogy elaludtunk, akkor az intelligens lakástermosztáton keresztül 1-2 fokkal automatikusan mérsékelje a szobánk fűtését, vagy kapcsolja le a wifin keresztül vezérelhető hangulatvilágítást és az éjjeli lámpánkat. Ha pedig szenzorain keresztül letapogatja, hogy ébredezünk, akkor beprogramozhatjuk neki, hogy szép fokozatosan kapcsolja fel a lámpát, és a fűtést is tekerje melegebbre.
A Nokia sárga színben is visszahozta banánmobilját
A finn cég a tavalyi retrómobilja után, idén a Mátrix filmből ikonikussá vált Nokia 8110-es készülékével tért vissza. Az új verzió már támogatja a 4G-t, de megörökölte az előd jellegzetes, ívelt billentyűzetfedelét. A Nokia bemutatója szerint egy hétvégi telefonnak szánják: a készüléken futó Smart Feature OS-en az olyan, legfontosabb appok érhetők el, mint például a Gmail és Outlook levelezőrendszer, a Facebook vagy a Google Térkép. De telepítették rá a jól ismert kígyós játékot, a Snake-et is, és nem maradt ki az FM rádió sem.
És bár a készülék egyetlen hátlapi kamerája csupán 2 megapixeles - amely miatt nem biztos, hogy majd érdemes mások előtt fotóalbumunk lapozgatásával dicsekedni -, cserébe az 1500 milliamperórás akkumulátora 25 napos (!) készenléti állapotot is kibír. A készülék 4G hálózaton a kristálytiszta hangzást biztosító VoLTE hanghívást is támogatja, ezért főleg annak lehet jó választás, aki szeretné kihasználni a 4G technológia lehetőségeit, de nem akar okostelefonra váltani. A fekete és banán sárga színben érkező Nokia 8110 májustól lesz elérhető 80 eurós, vagyis 25 ezer forint körüli áron. Persze a kiállításra okostelefonokkal is készült a Nokia, ezekről bővebben itt lehet olvasni.
Sokan várták, megérkezett: a Samsung S9
A kamerájuk azonban kifejezetten szerethető. Mindkét új modell 12 megapixeles, széles látószögű hátlapi kamerája képes arra, hogy a fényviszonyoknak megfelelően váltson - vagyis sötétben tágabb, napfényben pedig szűkebb rekeszre álljon át. Ez egyébként az emberi szem működéséhez hasonló megoldás: erős napfényben mi is egyből hunyorítani kezdünk. Az S9+-ba egy másik, 12 megapixeles, hátlapi kamera is került, amely már optikai nagyításra képes, tehát zoomolni is lehet vele – hasonlóan a Samsung Galaxy Note 8-hoz. A szelfikamera mindkét típuson 8 megapixeles felbontású, nagy fényerejű, és mindkét modell kamerája képes extrém lassított felvételeket készíteni, a rögzítést pedig automatikusan indítja a mozgásérzékelője. További újítás, hogy az idei modellek közül csak az S9-est szereli fel 4 GB memóriával a gyártó, az S9+ készülékbe 6 GB kerül. Mindkét típus 64, 128 és 256 GB-os változatban lesz kapható, de az összes modellen bővíthető a háttértár akár 400 GB-os microSD-kártyával is. A Samsung idei csúcsmobilja március 16-ától kapható, a készülék pontosabb paramétereiről bővebben itt.
5G chip, amivel már bárki csatlakozhat a szupergyors internetre
Ugyanakkor a Huawei már a világ első kereskedelmi hálózaton is használható, ötödik generációs mobilhálózati chipkészletét vitte a kiállításra. A 3GPP távközlési szabványon alapuló Balong5G01 chip segítségével már okostelefonok, routerek, hotspotok, bel- és kültéri egységek is képesek lesznek csatlakozni az 5G-s mobilhálózatra. Az 5G technológia világában minden mindenhez csatlakozik, az emberek, otthonaik, járműveik és eszközeik is összeköttetésben állnak majd egymással.
Az eszközök akár 2,3GBps sebességű letöltést is képesek produkálni, vagyis a hálózat gyorsaságának köszönhetően nemcsak a VR-videókat és játékokat lehet majd zavartalanul élvezni, de gyakorlatilag másodpercek alatt tölthetnek le akár több órás műsorokat is. És ezt a kifejezetten végfelhasználói eszközökbe gyártott, komplett 5G-s megoldást a Huawei ígérete szerint már az idén letesztelhetjük.
