A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Budapest 92,9 MHz frekvenciára benyújtott pályázatokról a június 14-ei ülésén határozott. A frekvencián jelenleg a Spirit FM műsora hallható, ideiglenes jogosultsággal, amely július 26-án jár le.
A pályázati kiírásra két pályázó jelentkezett: a Spirit FM-et működtető Közösségi Rádiózásért Egyesület, valamint a Klubrádiót üzemeltető Klubrádió Zrt.
Az NMHH közleménye szerint a testület a pályázati kiírásban meghatározott szempontok alapján döntött. Pontozta többek között a kulturális- és hírműsorok arányát, a zenei kínálatra vonatkozó vállalásokat, valamint értékelte a pályázók médiaszolgáltatási tapasztalatát.
Indoklásuk szerint a Közösségi Rádiózásért Egyesület a kevesebb műsorismétlésnek köszönhetően végül előnybe került versenytársával szemben és összesen 48 pontot szerezve – a Klubrádió Zrt. 47 pontja ellenében – tíz évre elnyerte a frekvencia használati jogát.
Frissítés:
A Klubrádió fontolgatja a következő lépést
Telefonon értük el Arató Andrást, a Klubrádió igazgatóságának elnökét, aki elmondta, egyáltalán nem lepte meg a Médiatanács döntése. Szerinte az egyetlen pontnyi különbséget eleve megkérdőjelezhető, szubjektív szempont alapján találta a testület. (A döntés során a Médiatanács objektív és szubjektív szempontok alapján is pontozza a pályázatokat.)
Egyelőre a Klubrádiónál még nem döntöttek arról, harcolnak-e jogi úton a döntés ellen. Ebben a döntésben ugyanis több szempontot is figyelembe kell venniük. A Klubrádiónak egyrészt mérlegelnie kell, hogy az újabb pereskedés anyagilag mekkora terhet jelentene. Másrészt a Klubrádió csak egy bírósági jogorvoslat esetén ismerhetné meg a másik pályázat tartalmát – jelenleg nem tudják, mi szerepel a Spirit FM anyagában.
A jelenleg is neten sugárzó Klubrádió főleg a hallgatók támogatásából él, Arató szerint a rádió támogatói programja a hazai civil társadalom egyik kiemelkedő sikersztorija.
A Spirit FM büszke a műsorstruktúrájára
Németh S. Szilárd, a Spirit FM rádió elnöke közleményben reagált a döntésre:
„A Spirit FM egy rendkívüli lehetőség, hogy megszólítsuk azt a generációt is, akiket a televízióval nehezebb elérni. A rádió hangvétele szókimondó, harsány, kritikus, sokszor provokatív. Erre az attitűdre van szükség, ha be akarunk törni a piacra, és el akarjuk érni a fiatalabb korosztályt. Nekik határozott véleményük van a közéletről, információéhesek, de más formában fogyasztanak híreket, mint a televíziónézők. Olyan markáns véleményvezéreket kerestünk meg műsorvezetőnek, akikre odafigyelnek a közösségi médiában, az internetes sajtóban, akik tömeghatást tudnak kiváltani. Erős brandek, mint Puzsér Róbert, Hont András, Ceglédi Zoltán, Pajor Tamás, vagy a fiatalok körében népszerű Trunk Tamás.
Arra is büszkék vagyunk, hogy a Korvin Tibor programigazgató vezetésével olyan friss arcokat szerződtetett a rádió, akik a televízióban is helytállnak. Köböl Anita bizonyított a #nofilter műsorban, majd idén tavasszal az ATV Start műsorvezetőjeként debütált. A nézettség alapján egyértelmű, hogy megszerették a tv-nézők. A Spirit FM egy közéleti adó, saját hírszerkesztőséggel. A közeljövőben is ezt az irányvonalat szeretnénk erősíteni. Több hírháttér műsorral készülünk, valamint nemsokára megújul a spiritfm.hu internetes oldal, ahol saját híreket olvashatnak majd.”
