Becsült olvasási idő: 1 perc
Egyiptomi megbízást nyert el a JWT

Arról kell meggyőzni a turistákat, hogy Egyiptom stabil és biztonságos ország. 

Három évre és összesen 68 millió dolláros keretösszegre szóló megbízást nyert el J. Walter Thompson (JWT) reklámügynökség New York-i irodája az Egyipromi Turisztikai Minisztériumtól - írja testvérlapunk, a Turizmus Online.  

A kampány célja a turistaforgalom fellendítése Egyiptomban, felhívva a figyelmet a biztonsági helyzetre. Számos országban él az a felfogás, hogy Egyiptom nem stabil és biztonságos – ez a legnagyobb kihívás, amivel az észak-afrikai országnak meg kell birkóznia.

A J. Walter Thompson Co. azt tervezi, hogy az elsősorban közösségi médiára épülő kampány során kihangsúlyozza, hogy a Sínai-félsziget déli része, ahol a főbb üdülőhelyek - Sharm el-Sheikh, Dahab, Taba and El-Tor - találhatók, biztonságosak. Problémák csak a félsziget északi részén fordulnak elő, ahová eleve alig utazik turista.

A kampány célja, hogy az idén 11 millió turistát vonzzanak Egyiptomba, ezáltal 9 milliárd dollár bevételt hozzanak a turizmusnak. Khaled Ramy, Egyiptom turisztikai minisztere bejelentette, hogy az ország 20 millió turistát tervez fogadni 2020-ban. Az ágazatból származó bevételek össze a terv szerint 2020-ban elérné a 26 milliárd dollárt. Az idén az első félévben 8,2%-kal nőtt a külföldi turistaforgalom Egyiptomban.