A zene egészen tinédzserkorom óta fontos szerepet játszik az életemben. Pár évvel később pedig olyannyira magával ragadott, hogy két szakdolgozatot is a zenei streaming szolgáltatásokról és azoknak a zeneiparra vetett hatásáról írtam. Az egyetemi évek alatt kezdtem el aktívan zenélni hobbiból, kezdetben basszusgitárosként, mára pedig énekesként.
A zenekar (PETOFI) több mint tíz éve alatt megfordultunk az ország számos fesztiválján és klubjában, játszottunk számunkra kultikus külföldi zenekarok előtt, több alkalommal telt házas A38- vagy Dürer Kert-koncertjeink voltak. Ezek természetesen a napjainkban dübörgő soldout Budapest Parkos koncertek mellett eltörpülnek, de számunkra ez a néhány száz ember is hihetetlen, mivel a kezdetekben nagyjából azzal számoltunk, hogy párszor fellépünk majd a helyi nyíregyházi klubban.
Amikor hét éve először beléptem a PR- és a kommunikációs szakma világába, nem gondoltam volna, hogy a zenekari management és a munka között ennyi párhuzam van. Az első koncertek szervezésével, a social media kommunikációval, merch-gyártással, grafikák készítésével, zenekari webshop üzemeltetésével olyan szakmai alapismereteket szereztem, amik a mai napig hasznosak számomra.
Tulajdonképpen már ekkor is account feladatkört láttam el, csak ekkor még nem tudtam, hogy később a munkám során is hasznos lesz, ha tisztában vagyok nyomdatechnikai alapismeretekkel, vagy például tapasztalatból megsaccolom egy szitanyomott póló árát és gyártási idejét.
Ez a kölcsönhatás ellentétes irányba is működik. A legutóbbi lemezünk készítésekor azon kaptam magam, hogy már a stúdiózás ideje alatt elkezdtem közleményt, valamint sajtólistát összeállítani a megjelenés kapcsán, és olyan mechanizmusokat építettem be a promócióba, amiket egyébként a hétköznapjaim során az ügyfelek számára is tervezek.
A zenekarnak köszönhetően a magánéletemben, az Uniomediának (ahol jelenleg Senior Account Director pozícióban dolgozom) hála pedig a szakmai területen is lehetőségem van kreatív és ösztönző közegben inspirálnom magam. Mindkettő lehetővé teszi számomra, hogy kapcsolatba lépjek az emberekkel. Az általam megtapasztalt párhuzamok pedig lehetőséget adnak arra, hogy egyszerre fejlesszem a professzionális és kreatív készségeimet.
PR-esként a legfőbb feladatom a márka pozitív képének kialakítása és fenntartása. Ehhez elengedhetetlen, hogy ismerjem a célcsoportunk igényeit, és tudjam, hogyan kommunikáljak velük. A zenekarban hasonlóan fontos a közönségünkkel való kapcsolattartás, még ha ritkább ütemben is. Mindkét területen alapvető, hogy megtaláljam a helyes hangot, és megértsem, milyen üzenetek rezonálnak a hallgatósággal.
A PR-ben nap mint nap kreatív stratégiákat kell kidolgozni, hogy elérjük a kívánt közönséget. A zenekarnál is ezekkel a kihívásokkal találkozom (persze más szemszögből), egy-egy új dal megírása vagy egy koncert szervezése sokszor ugyanazokat a kreatív folyamatokat igényli, mint egy kampány tervezése. A zene és a PR világa közötti párhuzamok ráébresztettek arra, hogy milyen sokoldalúak és összetettek ezek a területek. Mindkét „életem” lehetővé teszi, hogy folyamatosan tanuljak, fejlődjek és naprakész tudással rendelkezzek a körülöttem történő világról és ezért baromi hálás vagyok mindenkinek, aki valamilyen formában érintett ebben.
Legutóbbi lemezünk egyik dala, amihez videoklip is készült:
Pór Péter az Uniomédia Senior Account Directora és a PETOFI énekese.
A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.
