Szajlai Csaba, Világgazdaság.hu és a Figyelő.hu főszerkesztő-helyettese lett a Mediaworks gazdasági divíziójának vezetője. A Kreatív kérdésére Szajlai elmondta, a Világgazdaság.hu, a Figyelő.hu főszerkesztői feladatai mellett így hozzá tartozik a Magyar Nemzet gazdasági rovata és a napilap online felületének a gazdasági tartalma is.
A változás hátterében az áll, hogy a Figyelő és a Világgazdaság korábbi főszerkesztője, Deák Bálint nem értett egyet Csermely Péter, a Mediaworks tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettesének elképzeléseivel – írja a Media1.
Csermely Péter összehívva a VG szerkesztőségét, az értekezleten közölte az ott dolgozókkal, hogy a gazdasági divízió vezetője és egyben a VG új főszerkesztője Szajlai Csaba lett.
Csermely tavaly nyáron növekvő energia- és papírárakra hivatkozva jelentette be a Figyelő és a VG nyomtatott kiadásának megszűnését.
A VG nyomtatott változata 1969 óta jelent meg, a rendszerváltás után az Axel Springer kiadóhoz kerültek kiadásának jogai, 2014-ben került a Mediaworks kiadócsoporthoz, majd Mészáros Lőrinc kezén keresztül a KESMA-ig.
A Figyelő 1957 óta létezett, majd 2017 januárjában került a kormánypárt közelébe, amikor is Schmidt Mária szerezte meg a kiadási jogokat.
Szajlai Csaba pályafutását 1991-ben a Heves Megyei Hírlap szerkesztőségében kezdte, majd átigazolt a Heves Megyei Naphoz, és a kilencvenes évek közepétől a Magyar Hírlap, valamint a Világgazdaság észak-magyarországi tudósítója volt 2000-ig.
2001-től a Magyar Nemzet gazdasági rovatának szerkesztője, majd vezetője lett, és 2003-tól a Magyar Nemzet Online felelős szerkesztője. Innen a Magyar Hírlaphoz igazolt át főmunkatársnak, és a gazdasági rovat vezetőjének.
2007-től tíz éven keresztül volt az Echo TV Analízis című műsorának, továbbá az Energiaközpont és az Elemző című tematikus műsoroknak a vezetője, közben a Magyar Televízió Össztűz és Rekontra műsorának állandó "kérdezője" volt, alapító tagja Trend FM-nek, ahol a Nap vendége című műsort vezeti. 2017-ben lett a Figyelő főszerkesztő-helyettese.
