Privát jakuzzi és panoráma infra szauna, teakonyha, küszöbre érkező reggeli, minibár borokkal. A párokra szakosodott hat Sziklát a Hello Wood tervezte és kivitelezte, az üzemeltetést pedig a lombházairól ismert noszvaji Treehouses-zal közösen viszik Treehouses Kapolcs néven. Egy augusztusi péntek-vasárnap hétvége most foglalva például közel 200 ezer forintba kerül.
„Aktuális kihívás Magyarországon is, miként lehet megoldást nyújtani az elnéptelenedő, elöregedő és kevés munkalehetőséget kínáló falvak problémáira. A vidéki, perifériális területek turisztikai fejlesztése kulcs lehet a kérdésben – látogatókat vonzva az adott térségbe munkahelyeket teremt az ott élőknek és fellendíti a helyi gazdaságot” – fogalmaz közleményében a Hello Wood. A csapat nemzetközi nyári iskolájának és fesztiváljának helyszíneként vásárolt még 2016-ban egy 2 hektáros telket a brutálisan szép Csóromföldén.
„Az évek során nagyon szívünkhöz nőtt a terület, ahol táborainkat tartottuk” – mondja Huszár András, a Hello Wood társalapítója és ügyvezetője.
„Világos volt azonban, hogy a nyári fesztiválok után az év nagy részében üresen áll Csóromfölde és a környező falvak. Örülünk, hogy nemcsak az építkezéssel, de ezentúl az üzemeltetéssel is egész évben munkát tudunk adni a helyieknek.”
A Hello Woodról hosszú portrét a Kreatív 2017 szeptemberi számába írtunk.
Tervezés és generálkivitelezés: Hello Wood Zrt.
Kreatív koncepció: Huszár András, Pozsár Péter, Ráday Dávid, Tóth Krisztián
Vezető tervező: Pozsár Péter, Huszár András
Projekt építész: Fülöp Tamás
Konzulensek: Dévényi Tamás, Valkai Csaba
Fotó: Bujnovszky Tamás, Lakos Máté
Borító: Bujnovszky Tamás / Hello Wood
