Balkányi Nóra

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Csökken a Twitter reklámbevétele a Musk-deal lebegése miatt
Sok meglepetés nincs abban, hogy a közösségi felületnek nem tesz jót milliárdossal jó ideje húzódó dealelés.

A második negyedévben csökkent a hirdetési hajlandóság a Twitteren, a mivel egyelőre a levegőben lóg a cég sorsa. A Twitter saját második negyedéves jelentése   szerint 1 százalékkal csökkent a bevétele, köszönhetően a reklámok elmaradásának, az általános pénzügyi krízisek - és Elon Musknak. A Tesla elnöke összesen 44 milliárd dollárért vásárolta meg a Twittert még áprilisban: 21 milliárd dollárt saját zsebből, 12,5 milliárdot a teslás részvényeiből, a maradékot pedig hitelezőktől szedte össze. Emiatt már korábban felmerült, hogy Musk valamilyen formában fizetőssé teheti a Twittert vagy máshol vág a költségeken, hogy nyereséges legyen számára az üzlet.

A június végére produkált 1,18 milliárd dollár a Twitternél 11 százalékkal múlta alul az elemzők várakozásait és komoly zuhanást jelent az első negyedév 16 százalékos emelkedéséhez képest. A hirdetési bevételek 2 százalékot nőttek évente, míg el nem érték az 1,08 milliárd dollárt, az első negyedév óta viszont stabil a zuhanás. 

A Twitter már bíróságra citálta Muskot, miután a milliárdos elkezdett kihátrálni az üzletből. Szerinte a Twitter fontos adatokat hallgatott el előle, ami a hamis spam fiókokra és a botokra vonatkozik. Ezzel szemben a cég azt mondja, elegendő hozzáférést adott Muskéknak.  A Twitter létszámstoppot vezetett be, fontos vezetők távoztak a cégtől, a Wall Street Journal szerint sokakat el is küldtek az utóbbi időszakban.

 Twitter elmúlt 10 évben mindössze kétszer zárt profittal pénzügyi évet.

via Campaign