A Kreatív 2011. január-februári számában megjelent, Cserbenhagyásos kampány című cikk tévedéseket tartalmaz, amit a Stabilitás Pénztárszövetség Maradok kampányának kivitelezőjeként nem hagyhatok szó nélkül.

„Májusban lehetett először arról hallani, hogy a költségvetés mozgásterének bővítése érdekében kormányzati körökben felmerült a magánnyugdíjpénzek valamilyen módon való megcsapolása.”

Nem akkor lehetett először hallani: 2009-ben a Bajnai-kormány már megnyitotta a visszalépés lehetőségét az állami rendszerbe az 52 év felettiek számára. A pénztárak számoltak a lehetőséggel, hogy az Orbán-kabinet is ehhez az eszközhöz nyúl majd.

„Nyilvános felmérések, adatok nélkül is nagy biztonsággal kijelenthető: a magyarok döntő többségének semmilyen ismerete nem volt a nyugdíjrendszer második pillérének működéséről, jelentőségéről, sok esetben talán a létéről sem.”

Talán ez a cikk egyetlen helytálló gondolata. Néhány szám: egy 2006-ban 1009 fős mintán készített Gallup-kutatás szerint a magánnyugdíjpénztárak spontán említése a 18-30 éves korosztály körében 78 volt, azaz a fiatal pályakezdők 8 százaléka sem tudott arról, hogy egyáltalán létezik egy ilyen intézmény.

„A nyugdíjpénztáraknak ennek alapján egyfelől a maradás melletti érveket kellett volna felsorakoztatniuk, illetve az elvont járulékok kompenzációjáról egyeztetni: mindkét ügyben a kormánnyal szembe kellett volna menni, tárgyalni, illetve erőteljesen kommunikálni.”

A Maradok kampányban pontosan ez történt. Elemzéseink szerint tavaly októbertől év végéig 2013 publikáció foglalkozott a nyugdíjpénztárakkal a magyar médiában, ebből 1522-ben jelent meg a Stabilitás Pénztárszövetség. Magyarán az összes cikk, publikáció, tudósítás 75 százalékában jelen volt a pénztári tagság valamely képviselője. A maradék 25 százalékban jellemzően a kormányhoz közeli médiumok (Hír Tv, Magyar Nemzet, Magyar Televízió) voltak, amelyek ebben a témában következetesen megsértették az objektivitás és kiegyensúlyozottság alapelvét. A Hír Tv a kampányfilm sugárzását is visszautasította azzal, hogy „más formában (sic!) kívánja a témát feldolgozni.”

„Ehhez képest alig esett szó az állami nyugdíjrendszer anomáliáiról, bizonytalanságáról, a második pillér általános jelentőségéről.”

Még átfogó kutatást is készített a Tárki ebben a témában. A tanulmány sajtónyilvános bemutatóját 2010 tavaszán mások mellett az a Mészáros József tartotta, akit két hónap múlva a nyugdíjfolyósító főigazgatójának neveztek ki.

„Pedig mondani sem kell, hogy például az OTP, az ING, az AXA neve mennyivel ismerősebb és akár hitelesebb a szélesebb közvélemény, a hárommillió tag előtt.”

A téma átpolitizáltsága miatt tudatos döntés volt, hogy a kormányzattal nem a pénztárak mögött álló vagyon- és letétkezelők, hanem a hárommillió tag érdekeinek védelmére a pénztártörvény által felhatalmazott Stabilitás Pénztárszövetség bocsátkozik közvetlen vitába. A pénztárak ugyanis nem a bankok és biztosítók, hanem a tagok tulajdonában álló intézmények. Érdekeik védelmére a szövetség rendelkezett egyedüli felhatalmazással.

„Nem használták ki adatbázisaikban rejlő lehetőségeiket sem, az ügyfelek, a tagok közvetlen megszólításával sem éltek eléggé.”

A hárommillió tag többsége jóval a törvényben előírt határidő előtt, még januárban egy tájékoztató levél kíséretében megkapta egyenlegértesítőjét, sőt több olyan pénztár is volt, amelynek munkatársai személyesen felhívták tagjaikat, hogy segítsenek.

„A Maradok.com oldal, illetve a köré épült tévés és online megjelenések pozitív érzelmi elköteleződést és megerősítést célzó üzenetei pedig ebben a környezetben aligha érintettek meg túl sok embert.”

A Maradok.com oldalnak több mint 133 ezer látogatója volt a kampány időszakában, a Facebook-oldal 6 ezer feletti követővel a legismertebb magyar közéleti közösségi oldalak közé került. A kampány 5 hete alatt a televíziós szpot 624 alkalommal jelent meg a kereskedelmi televíziókban, az internetes bannerek pedig 24 millió alkalommal tűntek fel valamelyik felületen. Részben ennek a kampánynak tulajdonítható, hogy közel 100 ezer ember a kilátásba helyezett „büntetések” ellenére vette a fáradságot, és személyesen nyilatkozott maradási szándékáról.

„Jellemző a folyamatos lemaradásban levő kampányra és a pénztárak aktivitására: hiába biztosította a törvény már október végén az önkéntes visszalépés lehetőségét, a tagok nem kaptak értesítést egyenlegükről, sőt a kasszák online felületein sem volt lekérdezési lehetőség, hiányoztak a kalkulátorok is.”

Ha a pénztárak az első nyugdíjtörvény után levelet küldtek volna tagjaiknak, néhány hét múlva küldhették volna a következőt, majd az egyenlegközlést. Egy szakmailag is hiteles nyugdíjkalkulátor leprogramozása pedig nem három nap. Nem véletlen, hogy a törvények 2010. december 20-ai hatályba lépését követően a pénztárak is inkább egyesítették erőiket, és közös kalkulátort fejlesztettek ki.

„A csata nem kommunikációs fronton dőlt el, sőt, valójában nem is volt csata.”

A csata valóban nem kommunikációs fronton dőlt el. Viszont ha nem lett volna csata, vajon a kormány miért fogadtatna el egy olyan törvényt a parlamentben, amelynek segítségével üzleti, bank- és egyéb titkokat nem kímélve betekintést kaphatnak többek között a pénztárak „propaganda” (sic!) költségeibe? Mindez inkább azt mutatja: szakmai értelemben annak ellenére jól végeztük a dolgunkat, hogy a végkifejlet távolról sem a várt eredményt hozta.

(A válaszcikk teljes terjedelemben itt olvasható: lacom.tumblr.com)