Szerényi Szabolcs

Rovat:

Magazin
Becsült olvasási idő: 4 perc
Covid alatt is potyogtak a rendezvényes szakmai díjak
Rangos nemzetközi rendezvényes szakmai díjak és szoros verseny a hazai megmérettetéseken jól szereplő ügynökségek között – röviden ezek jellemezték az elmúlt két év rendezvényes versenyeit. Tekintetbe véve, hogy ezt az időszakot szakmai szempontból rendkívül megkeserítette a koronavírus, ez így is mindenképp egy figyelemre méltó teljesítmény.

Event Toplista

A koronavírus-járvány miatt az élő rendezvények száma lecsökkent, ezzel párhuzamosan pedig a különböző versenyekre sem jelentkeznek annyian. A rendezvényszektor számára nem húzódtak el a korlátozások az év második feléig, így a versenyeken is született megfelelő számú helyezés.

Az Event listán is pluszpontokkal honoráljuk a több sikeres munka képében megjelenő egyenletes teljesítményt. 

Első alkalommal hirdet önálló rendezvényes kreatív toplistát lapunk. Azért is nagy szó ez, mert korábbi listáinkon a rendezvényügynökségek csak a reklámügynökségekkel együtt tudtak versenyezni, így pedig ez a lista most csak az övék! A Kreatív Apex Event listájának kialakításánál a legfontosabb hazai és nemzetközi rendezvénykommunikációs és élménymarketinges versenyeket vettük figyelembe, természetesen ide értve a nem dedikáltan rendezvényes reklámos megmérettetések event kategóriáit is. Mindehhez a többi Apex versenyhez hasonló pontrendszert alakítottunk ki.

Az első ilyen lista létrehozása alkalmával komoly dilemmát okozott, hogy az elmúlt két év történéseit figyelembe véve érdemes-e elindítani ezt a számlálót, hiszen a koronavírus-járvány a reklámszakmán belül is a rendezvényes, élménymarketinges területet érintette messze a legérzékenyebben. Ezért arra jutottunk, hogy alaposan figyelemmel követjük a szakmai versenyeket, és ha a rendezvényszektor számára nem húzódnak el a korlátozások 2021 második feléig, illetve a listába tartozó versenyeken megfelelő számú helyezés születik, akkor meghirdetjük az Apex Event Toplistát.

A lista meghirdetésével egyúttal szerettük volna még inkább arra ösztökélni a megbízókat, hogy mielőbb kezdjenek el újra közösen dolgozni az eventügynökségeikkel, és amint lehetővé válik, az online és hibrid eseményeken túl vágjanak bele díjesélyes projektekbe az offline térben is.

Nemzetközi díjesőt hozott a Covid-időszak

Szerencsére összességében elmondható, hogy még ebben az időszakban sem maradtak el a nemzetközi rendezvényes sikerek. Az egyik legrangosabb nemzetközi rendezvényes szakmai versenyen, az Eventexen például több magyar díj is született, ezek közül a legtöbb díjat a Power of Live Events című munka kapta meg, amely két arany és két ezüst mellett egy ezüst grand prix-t is bezsebelt. Ez a projekt a Special Effects, a Visual Europe Group és a Bo – Live Branding Agency kezdeményezéséből született, így az általa szerzett pontszámok is több ügynökség között oszlottak meg.

A Power of Live Events – vagy másként: #PowerofLiveEvents – kampány online platformokon startolt a koronavírus-járvány első hullámát követően, majd egy nagyszabású élő eseményben teljesedett ki 2020 szeptemberében. A konferencián az érintett témakörök között voltak az új rendezvényes megoldások, illetve biztonsági előírások és lehetőségek, mindez koncertekkel és egyéb programokkal színesítve. A szervezők ezen kívül Budapest ismert épületeinek, rendezvényhelyszíneinek kék megvilágításával hívták fel a figyelmet a kampányra. A szinte az egész hazai rendezvényszakma részvételével megvalósított projekthez a szervezők mellett a Budapest Convention Bureau és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. támogatóként csatlakozott.

Nem ez volt azonban az egyetlen díjazott munka az Eventexen. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leányvállalataként 2018-ban megalakult Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ, vagy ahogy angolul szignózzák magukat: HFDA) is két díjat hozott haza a megmérettetésről. Az MDDÜ alapítói célja, hogy hatékony és strukturált, koordinált szakmai támogatást nyújtson a hazai divat- és designágazat minden szereplője számára. (Az MDDÜ-t a sajtóban leggyakrabban Orbán Viktor miniszterelnök lányához, Orbán Ráhelhez kötik.) Az ügynökség a 2020-as Budapest Design Week során megvalósított 360 Design Budapest formatervezési kiállítás Art Event kategóriában bronzot, Virtual Expo kategóriában aranyat kapott az Eventexen.

Virtual Fundraising Event kategóriában pedig az MVM és a Nemzeti Kommunikációs Hivatal leadügynöksége, a Lounge Group nyert aranyat az MVM Zenergia 2020 virtuális eseményért. Az MVM által ötödik alkalommal – 2020-ban ezúttal online – megrendezett MVM Zenergia egy virtuális koncertesemény volt, ahol találkozott a zene és a vizuális élmény – fényfestés formájában – a jótékonysággal, ahová a támogatói jegyek bevételéből a közönségszavazás eredményeként a Csalogány EGYMI egyesületet támogatta a villamosenergia-vállalat.

Örömteli, hogy egy másik, globálisan is fontos rendezvényes versenyen, a Best Event Awardon is született magyar díj. A 2021-ben megrendezett Egy a Természettel Vadászati és Természeti Kiállítást talán senkinek sem kell bemutatni, ez az esemény edukációs / képzési célú kategóriában nyert ezüstöt, pályázó ügynökségként itt is a Lounge Group szerepelt a Visual Europe Group mellett.

Mindezek után talán már nem meglepő, hogy az Event Apex listáján is a Lounge Group végzett az élen a már említett Bo Live és MDDÜ előtt.

A hazai versenyeken szerzett rendezvényes pontok zöme az Arany Penge, a Lollipop és a Prizma versenyek dedikált rendezvényes kategóriáiból került ki. Itthon az Artificial Group és a Mito dominálta a rendezvényes mezőnyt, előbbi negyedik, utóbbi az ötödik helyet szerezte meg az Event Apex-listán.

Az Artificial Group legtöbb pontot szállító projektje az #ahogyvagyok – Virtuális body positivity divatbemutató volt, ahol Lakatos Márk szakmai védnöksége mellett online formában rendezték meg az Allee hagyományos tavaszi divatbemutatóját, mindezt hangulatos online videós kampánnyal promotálva.

A Mito a Magyar Telekomnak készített, a nyárhoz és fesztiválokhoz kapcsolódó Magenta Vibe és Telekom VOLT minifesztiválok projektjeivel szerzett pontokat. Utóbbi esetében például a tavaly is elmaradt VOLT Fesztivál mintájára szerveztek kisebb minifesztiválokat az arra pályázó csapatoknak. Ennek köszönhető az is, hogy az Apex Brand-listába a Telekom vihette a legtöbb rendezvényes pontot.