A Dohány utca Nagykörúthoz közeli részén a bulihangulat némileg visszafogottabb, mégis, sétatávolságra találhatóak ikonikus helyszínek és látnivalók. Ahogy a szálloda hatalmas bejárati forgóajtaja feletti felirat is árulkodik róla, itt korábban fürdő működött, majd mellé épült az első Continental Szálló, valamint egy bérház. Falai között a harmincas évektől filmszínház és színház is üzemelt, de a hetvenes évekre az épületkomplexum elhagyatottá és életveszélyessé vált.
Felélesztésére több kísérlet is történt, 2005-ben műemlékké nyilvánították, majd az épületben végül 2010-ben nyílt meg a Continental Hotel. A 272 szobás, négycsillagos szálloda azonban nem csupán a fővárosba látogató turisták körében népszerű, az itt működő Araz étterem és a hotel hatalmas rendezvénykapacitása is jól ismert. Az egykori fürdőről ugyan már csak a fentebb említett felirat tanúskodik, azonban a tetőkertben kialakított wellness-részlegben a város panorámájával élvezhetőek a medencék, szaunák és fitneszterem.
Előadások akár a világ másik feléből is
A Continental Hotel Budapestben nemrég komoly felújításon esett át, ennek jegyében a konferenciatermek is felfrissültek. A szálloda mind az öt, szekcionálható és összesen 300 fő befogadására alkalmas rendezvényterme természetes fénnyel rendelkezik, sötétíthető és légkondicionált. Kibővült a kávészünet kínálata, új tálalóeszközök érkeztek, és a szüneteket a résztvevők a tágas belső kertben is élvezhetik.
A konferenciatermek nemcsak megújultak, hanem a legmodernebb technikai eszközökkel is kiegészültek, a vendégeket a különtermek mellett központilag irányítható elektronikus jelzőtáblák segítik a tájékozódásban. A nagyterembe beépítettek egy 640 x 190 cm-es, három részre is osztható LED-falat, amely 4k minőségben jeleníti meg a képeket, filmeket, prezentációkat. A Continental és Pest teremben pedig felszereltek egy-egy belső kamerával is rendelkező LSK Meeting Display-t, amely a mai kor igényei szerint szinte korlátlan lehetőségeket nyújt akár a helyszínen, akár a világ másik végén lévőknek, hogy prezentáljanak, bejelentkezzenek, valós időben tartsák meg előadásaikat.
Étterem és kávéház mindenkinek
A szálloda másik nagy büszkesége az Araz Étterem, amely megőrizve a magyar konyha tradicionális ízeit, nyitva áll a szállodai és az utcáról betérő vendégek számára is. Mi több, hétköznap és hétvégén egyaránt déli menüvel várják a belvárosban járókat, nagyon kedvező ár-érték arányban. Most természetesen a spárgán van a hangsúly, de az étlap és a Chaine des Rotisseurs lovagrenddel kitüntetett konyhafőnök, Barka Áron a szezonnak megfelelően alakítja a kínálatot.
A 120 fős étterem ajánlatai között szerepelnek a különböző színházi és kulturális programok, illetve Magyarország borvidékeinek kiváló pincészeteit bemutató borvacsorák, de ideális helyszíne lehet céges és családi eseményeknek is.
A lobby karzattal beépített részében kapott helyet a Galéria Kávézó & Bár, egy igazi multifunkciós helyszín, elkülönített sarkában található a számítógéppel felszerelt Corporate Lounge, amely a „pesti kávéházak” világát idézve prémium minőségű kávékat és teákat kínál.
Filmbeli helyszín
Megfordultak itt már konferenciákon a hazai gazdasági élet vezető szereplői, de 2017-ben a szálloda a budapesti közönségtalálkozóra érkező Csengetett, Mylord? szereplőit a sorozat ihlette vacsorára látta vendégül. A Continental Hotel Budapest azonban filmekből is ismerős lehet, itt készült többek közt a Pesti Balhé, az S.O.S. Love, illetve egyéb, rövidesen megjelenő nemzetközi produkciók bizonyos jelenetei. Külföldi sztárok is megfordultak a szállodában: Sandrine Bonnaire, Fionn O’shea, Leonie Lojkine, Robert Aramayo, Grainne Good, nemrég pedig a budapesti Comic Con sztárjai – Jerome Flynn, Clive Standen, Deep Roy, Erick Avari, Eric Roberts és Afshan Azad – is itt laktak.
Cím:
H-1074 Budapest, Dohány utca 42-44.
Hungary
Tel: +36 1 815 1000
https://continentalhotelbudapest.com/
Kapcsolat:
Tel.: +36 1 815 1046
E-mail: sales@zeinahotels.com
