gy.zs.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Cenzúra miatt lemondott az Egészségfejlesztés főszerkesztője
Nyilvános posztban írt arról, milyen külső nyomás alatt dolgoztak.

Lemondott posztjáról Vitrai József, aki 2016 óta volt az Egészségfejlesztés folyóirat főszerkesztője. Az újságíró egy nyilvános Facebook bejegyzésben adott hírt a döntéséről, aminek hátterében a lap tartalmára nehezedő külső nyomás áll. 

„2016 tavasza óta láttam el az Egészségfejlesztés folyóirat főszerkesztői feladatait, de két hete kénytelen voltam felmondani, mert ismételten veszélybe került a lap szakmai függetlensége. A lapot a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK; illetve jogelődjei) adja ki, szerkesztősége döntően hazai egyetemek önkéntes szakértőiből áll. Azután, hogy többször előfordult, hogy a kiadó az új lapszám előzetes megtekintése alapján egyes közlemények megváltoztatását igényelte, illetve egy esetben egy cikk megjelentetését megtiltotta, tavaly ősztől a szerkesztőség csak úgy volt hajlandó továbbvinni a lapot, hogy az NNK a főszerkesztőre bízta az új lapszámok jóváhagyását. Az írásba foglalt, és aláírással „szentesített” jogot azonban néhány héttel ezelőtt az NNK visszavonta, ezért a főszerkesztői megbízatásomról lemondtam, és a szerkesztőségtől megváltam” – számol be az eseményekről Vitrai, aki a posztban azt is hozzátette, már körvonalazódik a jövő is.

„Az Egészségfejlesztés azon szerkesztői, akik a hazai népegészségügy megújulását korszerű ismeretekkel kívánják támogatni, elhatározták, hogy egy új, szakmailag független népegészségügyi folyóiratot fognak alapítani. A lapalapításról hamarosan tájékoztatást adunk az új folyóirat potenciális olvasói és támogatói számára” – írja a lemondott főszerkesztő.