Az április 27-ei nyitásra készülődő Budapest Park idén is új arculattal és kampánnyal vág neki az új szezonnak.
A Park küldetésként tekint arra, hogy a könnyűzenén túl más művészeti ágazatokat is megmutasson a közönségének. A nyitást beharangozó kampány éppen ezért egy nagyobb együtműködés része a Katona József Színházzal. Ennek az együttműködésnek egyik pontja a Mastercard támogatásával megvalósuló Csinibaba Táncdalfesztivál, ami egyben a Katona József Színház 40. születésnapja is lesz.
A rendhagyó eseményen a Parkban sokszor megforduló énekesek és zenészek, illetve a Katona társulatának tagjai állnak majd közösen a színpadra. Az összefonódást erősíti a nemrég megjelent, nyitás előtti reklámfilm is, amelyben Jordán Adél, Ónódi Eszter, Elek Ferenc, Lengyel Benjámin és Tasnádi Bence a még épülő Parkban szavalnak dalszövegeket.
“A kisfilmhez egy olyan képi világot szerettem volna, ami abszolút karakter/emberközpontú. De közben szabadon, absztrakt módokon használjuk és mutatjuk meg az épülő Budapest Park tereit, ismerős zugait” – mesélte el Vadas Géza, a kisfilm rendezője, aki a Rockstar Photographers csapatával dolgozott együtt.
A ksifilm másik különlegessége az elmondott “vers” – ez ugyanis soronként más-más (több mint 25 különböző) parkos fellépő dalszövegét rejti, úgy, hogy egy egybefüggő, gondolatiságában is koherens költeményt kapunk. (A teljes megfejtést a kommentek között érdemes keresni.)
“Szerintem ez a vers bizonyíték arra, hogy passzolunk egymáshoz akkor is, ha a stílusunk, a színünk, a beállítottságunk, az oldalaink meg minden ilyen külső dolgunk különbözik. Egy versben szólal meg Azahriah és az Alvin és a Mókusok, Beton.Hofi szavai rímelnek Lukács Laci gondolataira – ez működik. Ha rá mersz nézni arra, aki az ellentéted, ha szóba mersz állni vele, és meg mered hallgatni, rájössz, hogy passzoltok, mert a nap végén mindketten emberek vagytok. Egyszerűen csak emberek“
– mondta el a koncepcióról a Park lead ügynökségének (Abstrct Group) egyik vezetője, Jakab Zsolt.
A Park az elmúlt hetekben a háttérben teljes átalakuláson ment keresztül: a videó az “ilyen volt” állapotot tükrözi, most a Kreatívon pedig azt is bemutatjuk, hogy milyen lett a végeredmény.
A helyszín idei arculata Kiss-Benedek Kristóf art director irányításával született meg, az Abstrct Group közreműködésével. A folyamat már jóval a nyitás előtt megkezdődött, és először a közterületen elhelyezett reklámplakátokon találkozhatott vele a közönség.
A főként fotó alapú kreatívokra egységes tipográfia került, amelynek erős színe minden esetben harmonizált az alapanyaggal, ez pedig egy letisztult megoldást szült.
“Az arculatnál fontos volt, hogy továbbra is az előadó maradjon a központban, és az ő fotóját vagy kreatívját támogassuk meg a saját vizualitásunkkal. Nem akartuk átformálni őket, mert remekül reprezentálják a Park sokszínűségét” – mondta el Kiss-Benedek Kristóf.
A helyszíni megjelenésnek két központi eleme van: a teljesen megújult, ezentúl több emelet magasan tornyosuló főbejárat homlokzata, illetve a nagyszínpad.
Előbbi a korábbi évektől eltérően szintén konténerekből épült fel, vagyis ezentúl nem “csak” egy kapun lépünk át, hanem tulajdonképpen egy alagúton keresztül jutunk a Budapest Park egyedi világába.
A homlokzatot egyneműként kell kezelni, és a Leave Reality Behind (Hagyd kint a valóságot) szlogent olvashatjuk le róla. Közvetlenül a bejárat felé egy, a térbeliséggel játszó Reality felirat került, ehhez a tervező hozzáteszi:
“A rétegzett Reality felirat a Park és a közönség sokszínűségét szimbolizálja. Megmutatja, hogy sokkal több egy szórakozóhelynél, hiszen megannyi rétege van. Aki átmegy alatta, az ennek a részévé válik - leválasztódik a külvilágról, és ténylegesen kint tudja hagyni a valóságot.”
A tavalyi évben a színpadi header volt a kiindulópont, most azonban fordítva történt - a bejárat monumentális elemei köszönnek vissza benne.
De a színpadon túl is akadnak bőven érdekességek: például a backstage is teljesen átalakult, amelyet a Park 2018-as lead grafikáját készítő Pápay Fanny álmodott újra.
A kivetítőkön pedig Wator Ádám animációi köszönnek vissza, aki saját bevallása szerint szeret különböző technikákkal kísérletezni, és az ebből keletkező hibákat beépíteni a munkáiba.
A Budapest Park insfrastrukturális- és arculati fejlesztéseit Rimóczi Imre üzemeltetési- és művészeti vezető koordinálta. A koncerteken túl a Park több társművészetnek is teret ad idén a Capa Központtal, a Ludwig Múzeummal és a Magyar Zene Házával együttműködésben.
A Budapest Park április 27-től szeptember végéig várja a látogatókat.
