T.O.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 2 perc
Borsa Miklós, az M1 ex-híradósa: "Sok kollégám van, aki infarktust kapott, elvitte a mentő adásból"
A tévés szerint a hírcsatorna munkatársai olyanok voltak, mint a békák, ha forró vízbe dobták volna őket, lehet, hogy rögtön kiugranak. Csakhogy lassan főzték meg őket.

A Válasz Online felkereste Borsa Miklóst, akinek arcával hét éve elindult a kormánypárti hírcsatornává alakított M1. Mint írják, március elején „Ruszkik, haza!”-feliratra cserélte a profilképét, kiment a határra, és menekülteket fogad a házába.

„Nem világosodtam meg, nem jelent meg Jézus. Egyszerűen eljön az ember életében a pillanat, amikor azt mondja, ebből most már elég. Kitört a háború a szomszédban. Ilyenkor nem lehet ülni csöndben, hogy hátha majd ez is megoldódik” – mondja az egykori tévés, aki az interjúban mesél a határmenti csalókról éppúgy, mint az állami média propagandájáról, amelynek szerinte döntő szerepe van abban, hogyan viselkednek az emberek háborús helyzetben. Pálcát nem tör mások felett, de azt elárulja, mire nem büszke köztévés időszakából.

„Olyan volt, hogy jöttek a beolvasandó hírrel, én meg mondtam: hát hiszen ezt már megcáfolták. „Jól van az úgy, hagyjad.” Hiába mondtam, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ilyenkor az ember két dolgot tehet. Vagy felmond azonnal és hazamegy, vagy felolvassa. Utóbbit néhányszor én is megtettem. Volt olyan is, hogy fegyelmit kaptunk, amikor át akartunk valamit írni. A működés, az irányítás módja az azóta kiszivárgott hangfelvételekből már mindenki számára nyilvánvaló. A kormányról szóló hírek mind pozitívak, az ellenzékről szólók mindig negatívak. Egyetlen napon kilencszer játsszák le Orbán Viktor teljes beszédét, az ellenzék meg négy év alatt kap öt percet. Ezt tehát mindenki láthatja. Viszont ez az egész nem így indult. Olyanok voltunk, mint a békák. Ha forró vízbe dobtak volna, lehet, hogy rögtön kiugrunk. Csakhogy lassan főztek meg minket. Már csak ezért sem fogok ítélkezni egykori kollégáim fölött, akik még most is ott vannak. Mert amíg ott voltam, ugyanazt csináltam én is, tehát nem lenne meg hozzá az erkölcsi alap” – meséli Borsa Miklós, akit ezen időszak alatt valaki felismert az utcán és „Most hazudj!”-felkiáltással megverte.

„Látleletem van róla, fotók is készültek, voltam kórházban, itthon is lábadoztam. Megtörtént. Velem akkor egyébként rendkívül korrekt volt az MTVA. Azt mondtam, hogy semmilyen hírműsorban nem akarok részt venni, képernyőn sem, szerkesztőként sem. Mégsem mondták, hogy akkor vegyem a kalapom. Az viszont igaz, hogy mindenképpen felmondtam volna már abban az évben. Az utolsó időkben ugyanis már fizikai tüneteim voltak. Állandó gyomorgörcsök, alvásképtelenség, aztán torokfájás – a szervezet rájön, mi az, amitől tényleg nem tudsz bemenni dolgozni. És legyártja. Sok kollégám van bent, aki infarktust kapott, elvitte a mentő adásból… Van defibrillátor a tévében. Használják.”

A teljes interjú a Válasz Online-on olvasható.

Fotó: Globo Televízió/YouTube