Orbán Viktor nevezte ki a ’90-es évek rádiós és tévés műsorvezetőjéből lett borászt, Rókusfalvy Pált nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztosnak.
A Magyar Közlönyben megjelent hírből az is kiderül, hogy a kinevezés értelmében Rókusfalvy feladatai a következők lesznek:
• felügyeli a szükséges piackutatások, piaci elemzések elkészítését,
• koordinálja a nemzeti forrásból megvalósuló bormarketing tevékenységeket, irányítja a Stratégia részét képező bormarketing programok végrehajtását,
• felügyeli a Magyar Bor (Wines of Hungary) mint közös márka használatát, elősegíti annak erősítését,
• közreműködik a közösségi bormarketinghez kapcsolódó, központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések előkészítésében és végrehajtásában,
• közreműködik a közösségi bormarketinget érintő kormányzati döntések előkészítésében és végrehajtásában,
• eredetvédelmi javaslatokat fogalmaz meg az ágazati szereplők részére.
• borturisztikai kérdésekben együttműködik a turizmusért felelős miniszterrel és a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársasággal,
• bormarketing kérdésekben együttműködik az agrárpolitikáért felelős miniszterrel és az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal,
• az ágazatot érintő külgazdasági kérdésekben együttműködik a külgazdaságért felelős miniszterrel és a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel.
Borítókép: innen
