Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) Budapest önkormányzatához fordult azzal a szándékkal, hogy semmisítsék meg a Bolt HTX Kft., illetve a vele érvényes szerződésben álló vállalkozások részére 2021-ben megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket. Az OTSZ indoklása szerint ugyanis a Bolt budapesti engedélyei jogellenesek.
Az indoklás rendkívül részletes, de a lényeg, hogy az OTSZ-nek a Bolt kocsik tetején látható Bolt Taxi felirattal és a járművek ajataján látható Bolt felirattal van bajuk – írja az Index.
Az OTSZ elnöke, Metál Zoltán indoklása szerint a kocsikon „Bolt Taxi” feliratú szabadjelzőt használják, miközben a Bolt franchise nemzetközi anyavállalata a nyilvános magyar védjegyregiszter szerint 234664 lajstromszámon a „BOLT TAXI” szóvédjeggyel rendelkezik, amely a fentiekben kifejtettek szerint nem felel meg a „védjegyoltalom alatt álló szabadjelző” fogalmának.
A szövetség elnöke szerint a Bolt taxik ajtaján lévő Bolt felirat is jogsértő.
"A BOLT TAXI szóvédjegy a tartalmi különbség miatt sem alkalmas a logó levédettségének igazolására. A Bolt franchise nemzetközi anyavállalata Észtországban rendelkezik (az EU-hoz pedig 2023-ban benyújtott), egy, a használthoz hasonló ábrás védjeggyel, de inverz színválasztással (fehér alapon zöld betűk) – vagyis ez sem egyezik meg a személytaxikon használt logóval" – részletezte Metál Zoltán.
Az Index úgy fogalmaz, a javaslat kimondva-kimondatlanul a Bolt kiszorítását célozza a magyar piacról.
