Bognár György fociedző az M4 szakértőjeként működött az Európa-bajnoksg alatt, de szombaton, a Dánia-Finnország alatt olyan vállalhatatlan és érzéketlen kijelentéseket tett, miután a dán Eriksen összeesett a pályán és a helyszínen kellett defibrillátorral újraéleszteni, hogy azóta nem is volt látható az M4 stúdiójában.
A Telex értesülései szerint Bognár maga döntött úgy, hogy az Európa-bajnokság hátralévő meccsein sem fog szerepelni a tévében. „Egy ilyen döntést meg lehet hozni 5-10 perc alatt is, megkérdezem a csapatokat, mindenki rendben van-e, és kész”, mondta Bognár, majd később arról beszélt, hogy számára már nem Eriksen állapota aggasztó, hanem az, hogy hogy hogy lehetnek valakik ilyen döntésképtelenek – emlékeztet a Telex a botrányos pillanatra.
Az M4 Sport és az MTVA szombat óta nem válaszolt a sajtó megkereséseire, hogy látható lesz-e még az M4-en Bognár, illetve arra se, hogy miért nem adtak ki hivatalos kommünikét az esetről.
