2012-ben egyszer már megelégelte a sajtómunkát Barakonyi Szabolcs fotós, de az akkori Indexnél addig beszélgetett Mészáros Zsófi főszerkesztővel a lehetőségekről, hogy végül rábízták a fotórovat vezetését, és elindult a Nagykép rovat. Most a Telexnél állt elő hasonló helyzet, ezúttal azonban tényleg távozik a médiából.

Barakonyi Szabolcs volt Magyarország első online fotóriportere: sajtófotós pályáját 1998 decemberében kezdte a nem sokkal előbb indult Origónál, ahol nemhogy fotórovat, de más fotós sem volt rajta kívül - igaz, a konkurens Indexnél sem. Abban az időben vagy az újságírók fotóztak egy-egy eseményen, vagy a print lapok a nyomtatott kiadványba készült képeiket használták az online felületükön. 

Az Origo ötéves szülinapjára már nem maradt a csapatban, 2003-ban átment a még akkor is fotós nélküli Indexhez. Először nekik, majd a Velvetnek is fotózott, és ahogy nőtt a lap, úgy lett egyre több munkája. A sajtófotózás mellett a fotóművészet is fontos volt számára: Pécsi József-ösztöndíjasként például úgy fejezte be tanulmányi beszámolóit, hogy fizetetlen szabadságot vett ki azokra az időszakokra, amikor azzal foglalkozott.

Ebben az időszakban fotós kollégái közül Martiskó Gábor már az Indexnél dolgozott, majd jött Huszti István és Szémann Tamás – ő a képszerkesztésbe szállt be –, de hivatalosan csak 2013-ban alakult meg a fotórovat a lapnál: akkor, amikor Szabolcs majdnem otthagyta a lapot amiatt, hogy más, számára művészi értékkel bíró projektekben is részt vehessen. Ekkor zajlott a már említett beszélgetés Mészáros Zsófival, így végül elindította a rovatot és mellette a Nagyképet. Utóbbi például a Guardian, a Boston Globe, a Times Lens blog, a Lensculture nagyképes anyagainak mintájára készült, és ezzel jelent meg az Indexen a hírfotó mellett a dokumentarista fotográfia.

A Nagykép azért is vált fontossá a fotósok számára, mert olyan több hónapon keresztül készülő önálló projekteket tudtak itt bemutatni, amelyek valamilyen kortárs jelenségre reflektáltak. Barakonyi Szabolcs szerint addig nem nagyon volt példa a magyar sajtóban arra, hogy a fotósok a sajtóban megjelent vezető képes anyagaikkal nevezhettek a sajtófotóversenyek nem hírekkel kapcsolatos kategóriáiba, nem pedig hobbiként készített fotókkal. De  elsősorban nem emiatt jött létre a Nagykép, hanem azért, hogy egy-egy jó képanyagot bemutassanak a közönségnek, úgy, hogy a publikáláshoz engedélyt is szereztek.

A magyar privátfotó archívum, a Fortepan a széleskörű ismertségét és népszerűségét is az Indexnek köszönhette, mert bár a képzőművészek már 2010 óta használták a gyűjteményt, az a nagyközönség számára ismeretlen volt. Ahogy Barakonyi fogalmazott: „Az Index volt a Fortepan reprezentációjának egyik pillére, ez vezetett el oda, hogy a fotókból tárlat nyílt a Magyar Nemzet Galériában, és oda, hogy a Fortepan Masters  című – a magyar piaci viszonyok között drága – album hamar elfogyott.”  
Ő volt az album ötletgazdája és művészeti vezetője, és a több tízezres árát tekintve arra gondolt, hogy karácsonyig talán el fogják adni az első kiadás példányait, de a példányok már három hét alatt gazdára találtak. 

A korábbi Index szerkesztőségének végnapjaiban Szabolcs már doktori iskolába járt, tanított, ezekbe azért fogott bele, mert készült arra az időszakra, hogy mi lesz akkor, ha tényleg szétverik az Indexet. Már a Telexben sem vállalt vezetői pozíciót, munkatársként igyekezett a látásmódját tovább örökíteni. De most ősszel világossá vált számára, hogy az általa elképzelt út különbözik a szerkesztőségétől, ezért úgy döntött, a doktorijára és az őt érdeklő fotóprojektekre fog koncentrálni. Ami biztos, hogy a Fortepan-könyvhöz hasonló szemléletű, 20. századi fotókincseket, privátfotókat mentő projekteknek lesz folytatása, és az is, hogy a sajtóban egyelőre nem szívesen folytatná a pályáját.

„A médiumok szervezetileg nem ott tartanak, hogy olyan sorozatokat, mint a Nagyképben megjelenő külföldi hosszú távú projektek, vinni tudjon, mert rengeteg munkával, sok éven át készülnek. A szerkesztőségekben csak néha készülnek rövidebb kifutású fotóanyagok.”

A Nagykép kortárs fotós sztárokat mutatott be legális módon: Szabolcs megkereste az alkotókat, elkérte a munkájukat, feldolgozta azokat, szöveget írt hozzá, és nem egyszer kapott csodálkozó visszajelzést, hogy ezt egy közép-kelet-európai országban így csinálják, és nem ellopják a fotókat. „Leggyakrabban a Telex támogatásaként, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül adták át a képeiket, mivel látták, hogy milyen nevekkel dolgoztunk már addig, és az is tetszett neki, hogy komoly képszerkesztési munkával találkoznak az egyeztetések alatt.”

Ráadásul a Nagyképben megjelent sorozatok hasznot is hoztak a bemutatott alkotóknak, megnövekedett az oldaluk, gyarapodott közösségimédiás követőik száma, rendeltek tőlük Magyarországról. Vagyis a Nagykép a kortárs fotográfia iránt értő közönséget ért el és bővítette ismeretét, olyan alkotókat bemutatva, akiknek valószínűleg Magyarországon a közeljövőben nem várható kiállításuk. 

Három kedvence a Nagyképek közül

Benkő Imre >>> LINK 
Deanna Dikeman >>> LINK
Vér Sándor története >>> LINK