Becsült olvasási idő: 1 perc
Az RTL a közmédia elleni pert is elbukta a Szenzációs négyes miatt

A tavaly szeptemberben bemutatott műsort sok bírálat érte, meg is büntették tavaly.

Az RTL Klubnak már eleve kellett novemberben 6 milliós bírságot fizetnie a Szenzációs négyes szeptember eleji adása miatt, akkor a Médiatanács így indokolt:

"A testület megállapította, hogy ugyan a produkció nem szexuális témát dolgozott fel, a szereplők tánca mégis vulgáris módon utalt a nemiségre, a műsorvezetőtől, a zsűri tagjaitól és a többi szereplőtől pedig szexuális utalások hangzottak el. Így a szolgáltató által 12 éven aluliaknak nem ajánlott műsorszám káros hatással lehetett a 16 évnél fiatalabbak, legfőképpen a 12-14 éves gyermekek – ahogy a médiatörvény fogalmaz – szellemi, erkölcsi vagy fizikai fejlődésére, tehát túl megengedő volt a korhatár-besorolás."

Annak idején az M1-en és a közmédia honlapján megjelent egy riport, amely szerint a műsor az agresszivitás és a szeméremsértés határán mozgott, emiatt az RTL Klub perelt, de előbb első, most pedig másodfokon, jogerősen elvesztette a pert.

"A bíróság ítéletében kiemelte, hogy a Magyar RTL Televízió Zrt. a bulvár kategóriába tartozó tartalmak esetében köteles tűrni a kritikát és a számára nem tetsző véleményformálást is" – olvasható az MTVA sajtóosztályának közleményében.