Becsült olvasási idő: 1 perc
Appot fejlesztett a MOME az SOS Gyermekfalunak

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékének hallgatói és az SOS Gyermekfalu lakói közösen kifejlesztettek egy mobilalkalmazást Androidra, amely kiszámolja, mennyi az adónk 1 százaléka, és megmutatja, konkrétan mit jelent ez az SOS által nevelt gyerekeknek: különórát, edzést, vagy tanszer. Az együttműködés pedig nem áll meg ennél az appnál, a jövőben több közös projekt várható még.

Az SOS Gyermekfalu és a MOME együttműködése 2013-ban kezdődött, amikor az egyetem docense, Cosovan Attila témavezető és diákjai különböző kreatív koncepciókat dolgoztak ki az SOS Gyermekfalvak lakóival közösen gondolkozva, dolgozva. Az 1%-kalkulátor applikáció egyike a megvalósított ötleteknek, amelyek célja az volt, hogy innovatív adományozásra sarkallják az embereket.

A MOME diákjai először a kecskeméti Gyermekfaluban mutatták be koncepcióikat a fiataloknak, majd együtt készítették el ezek végleges verzióját. Az együttműködés rendkívül hasznos és várhatóan gyümölcsöző is lesz, hiszen a kreatív gondolatok ott és azok segítségével születtek, ahol, és akiknek a végeredmény segítséget nyújt majd, tehát pontosan körvonalazott feladatra kerestek és találtak megoldást az alkotók.