Molnár Zoltán

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 2 perc
Penészes lakások és türhő főbérlők miatt indult kampány Angliában

A szociális lakások esetében kiugró azok aránya, akik hiába tesznek panaszt a nem hibájukból eredő állagromlásra, alig vagy nem kapnak rá választ. Ezt akarja orvosolni a brit kormány.

„Hozzuk helyre a dolgokat”, kb. így fordítható az a brit kormányzati kommunikációs kampány, ami arra ösztönzi a szociális lakások bérlőit, hogy ne a lakhatási ombudsmanhoz forduljanak rögtön. A kormányzat weboldalán elérhető közlemény szerint azt szeretnék elérni, hogy az albérlő-főbérlő viták ne terheljék le a hivatalt.

A rendszer elvileg eddig is úgy működött, hogyha mondjuk penészedett a fürdőszoba sarka az albérletben (ami többnyire nem a bérlő hibája), akkor hivatalos levélben panaszt tehettek a főbérlőnek. Ha erre nem az a válasz jött, hogy elnézést, orvosoljuk a bérlakás e hibáját, akkor kellett feljebb lépni.

A briteknél jogszabályokkal körbe van bástyázva, kinek mi a kötelessége, a főbérlőknek például kötelező továbbképzésen is részt kell venniük.

A mostani kampány vizuálisan és hangosan is fut egész Angliában áprilisig. A plakátokon fekete penész és beázó mennyezet látható, rajta a piros pecsétszerű felirat: „Elfogadhatatlan”. Ez természetesen a közösségi médiában is megjelenik, de a szomszédsági alkalmazásban, a NextDoorban úgyszint. Rádión és streaming-oldalakon is hirdetik majd (a Spotifyon is), hat nyelven. A kampány részeként Londonban és Északnyugat-Angliában tesztjelleggel vonatkozó képzéseket is indítanak.

Elrettentő példának London Lambeth városrészét hozzák fel, ahol a szociális lakásokban gyakori a rothadás a falakon, a főbérlők pedig nem vagy rosszul reagálnak a panaszokra. Michael Gove lakhatásügyi miniszter elmondta, túl sok bérlő van semmibe nézve, a kormány ezért hangot akar adni nekik. „Megérdemelnek egy tisztességes, nyugodt és biztonságos otthont, ahogy mindenki más is” - mondta Gove.

Kwajo Tweneboa szociális lakhatási aktivista is arról beszélt, hogy „monumentálisan” el vannak hanyagolva a „szörnyű lakhatási körülmények közt” élő bérlők. Hozzátette, a kampány arról szól, hogy ők is hallathassák a hangjukat, a lakásuk pedig helyre legyen állítva.

Egy felmérés szerint egyébként, 200 megkérdezett bérlőből 65 százalék volt elégedetlen, amikor panaszt tett (nem kapott választ, húzták az időt, bunkón viselkedtek vele stb.). 2020-ban 27 százalék mondta, hogy inkább már nem is tesz panaszt, úgyse történik semmi. Egy új törvény már több eszközt ad nekik és a hatóságoknak is eljárni a tohonya háziurak ellen.

(Kiemelt kép: SocialHousingComplaints.campaign.gov.uk)