Becsült olvasási idő: 3 perc
Alig van politika a kereskedelmi tévékben

A Nézőpont Intézet hagyományos, negyedévenként megjelenő híradóelemzése mellett elkészítette a választási kampány esti híradóinak elemzését. Azt vizsgálták, miként is találkoztak a választók a hírműsorokon keresztül magával a kampánnyal, illetve annak szereplőivel. Az elemzés a választási kampány öt hetének  hírműsoraira terjed ki, az Intézet a pedig a TV2, az RTL Klub, az M1, a Duna Televízió, a HírTV és az ATV esti híradóit vonta be a kutatásba.  

Politikai tartalom

A február 17. és március 23. közötti öt hétben a vizsgált médiumok esti hírműsoraiban összesen 4588 tudósítás hangzott el, melyből a politikai hírek száma 2068 volt, ez 45 százalékos aránynak felel meg. Az elemzés visszatükrözte a választási kampányról kialakult általános vélekedést, miszerint a botránytípusú ügyek és a magyar politikai szereplők befolyásolásán kívül eső ukrán-orosz konfliktus domináltak.

A Nézőpont szerint saját döntésük alapján politikai hirdetéseket nem közlő kereskedelmi csatornákon volt a legalacsonyabb a politikai hírek aránya. Az összes tudósítás viszonylatában a politikai hírek aránya az öt vizsgált hétben átlagosan csupán 16 százalék volt a TV2 műsorában, míg az RTL Klub esetében 23 százalék. Mindemellett az országgyűlési választások közeledtével mindkét kereskedelmi csatornán némileg még csökkent is a politikai hírek aránya heti bontásban.

Az alábbi ábra a politikai hírek arányát mutatja. Megfigyelhető, hogy a közszolgálati csatornák hullámzó trendet mutattak, mely leginkább a Duna Televízió esetén volt látható. A vizsgált médiumok közül a legmagasabb politikai aktivitás az M1 híradójában alakult ki. Ez a csatorna közvetítette arányaiban (72 százalék) és számszerűen (601 darab) is a legtöbb politikai hírt esti hírműsoraiban.

Vezető témák

A magyar vonatkozású politikai hírek közül a legtöbb megjelenést, összesen 149 darabot az ukrajnai helyzet, az orosz-ukrán konfliktus generálta (a gyűjtésbe csak azok a tudósítások kerültek bele, amelyek egyértelmű magyar vonatkozással rendelkeznek). Arányaiban a legtöbb tudósítás az ukrán eseményekről – melyekben magyar politikai vonatkozás is megjelent – a Duna Televízió hírműsorában kapott helyet 9,8 százalékos aránnyal, elsősorban a téma határon túli magyar vonatkozásainak köszönhetően.

Az tíz legtöbb megjelenést eredményező téma közül három a baloldali ellenzéki pártokhoz köthető botrányokkal volt kapcsolatos. Ilyen volt például Simon Gábor osztrák bakszámlájával foglalkozó hír, mely az öt hét alatt végig napirenden tudott maradni. A volt szocialista politikussal kapcsolatos események összesen 121 megjelenést generáltak. Az elhangzó politikai hírek számához viszonyítva az RTL Klub híradójában kapott legkisebb szerepet a téma, 4,1 százalékos mutatóval.

Szintén fontos, 76 tudósítást generáló hír volt az őszödi beszéd nyilvánosságra került aktáinak ügye és a Zuschlag-ügy. A Simon-üggyel ellentétben viszont ezek a témák a kampány második felében egyre inkább héttérbe szorultak a médiumok híradásainak napirendjén.

A top 10 téma között szerepelt még a pártok jelöltállításának folyamata (98 darab) és a paksi bővítés kérdése (66 darab). A fenti ábrán látható vezető témákon kívül szintén fontos, napirendet befolyásoló téma volt a kormány által tudatosan és továbbra is sikeresen napirenden tartott rezsicsökkentés.

Fontos kiemelni, hogy a pártok programjának az M1 adott teret a leginkább. A csatorna közszolgálati feladatainak eleget téve a kampány alatt naponta mutatta be az országos listát állító pártok elképzeléseit, terveit.

Szereplők

Az ellenzéki megjelenések minden vizsgált csatorna műsorában az 1/3-os arány felett alakultak: a Duna Televízió műsorában 43 százalék, a TV2 esetében 45, az m1 híradójában 49, az RTL Klub műsorában pedig 52 százalék volt.

A Hír TV és az ATV között jelentős eltérés nem mutatkozott, a két hírcsatorna közel ugyanakkora mértékben adott teret mind az ellenzéki, mind a kormánypárti szereplőknek. Az ellenzéki pártok szerepléseinek aránya az ATV híradójában 56 százalék, a Hír TV-n 55 százalék volt.

A kutatás módszertanáról

A kampányidőszak híradóelemzése során hat csatorna esti, fő híradóinak kvantitatív elemzését végezték el a 2014. február 17. és március 23. közötti időszakról. A vizsgált híradók: TV2 Tények – 18.00, RTL Klub: Híradó – 18.30, M1: Híradó este – 19.30, Duna Televízió: Híradó – 18.00, HírTV: Híradó 21 – 21.00, ATV: Híradó – 18.45.

A vizsgálat során csak a híradók törzstartalmát vizsgálták, az ahhoz kapcsolódó, kiegészítő részeket (például: időjárás-jelentés, sporthírek, közlekedési hírek) nem. 

A magyar politikai vonatkozású politikai hírekben megjelent álláspontokat is összesítették. Álláspontnak tekintettük az adott szereplőhöz kapcsolódó minden releváns megjelenést, legyen az önállóan képviselt, vagy beolvasott.