Kovács András Péter (humorista): Induljunk el onnan, hogy mi már találkoztunk! Ha ugyanazon a konferencián szerepelünk, akkor mindig úgy megyek oda a regisztrációhoz, hogy Kovács András Péter vagyok, nem a yetteles. De volt már olyan, hogy a te badge-edet kaptam meg, mert te már elvitted az enyémet.

Kovács András Péter (Yettel): Igen, úgy emlékszem, hogy éppen egy badge-csere alkalmával ismerkedtünk meg egy eseményen. Az a jó, hogy megnézem, hogy te hová vagy meghívva, és ha én nem, akkor ha előbb érek oda, be tudok csusszanni a programra.

KAP-H: Figyelj, fel is léphetsz helyettem!

KAP-Y: Azt nem merném, mert lehet, hogy megdobálnának.

KAP-H: Lehet, hogy nekem meg a corporate környezetben van a menekülőút?! Meg kell szereznem a belépőkártyádat!

KAP-Y: Taposom neked az utat! Egyébként erre a beszélgetésre készülve a hétvégén sokat hallgattalak, és az járt a fejemben, hogy vajon hogyan tartod magad naprakészen?  Hogyan tudod a rengeteg impulzusból kiszűrni azt, amire építed a műsoraidat? Azért érdekel a realitáshoz fűződő viszonyod, mert a mi szakmánk hajlamos burokból szemlélni a világot, pedig nagyon fontos lenne, hogy az emberekhez kapcsolódjunk. És ez közös pont, mert te is, mi is, akkor tudunk hatásosak lenni, ha értjük az embereket.

KAP-H: Nem fogyasztok naponta híreket, mert ha van egy fontosabb vagy nagyobb ívű sztori, akkor két-három nap után úgyis eléri az ingerküszöbömet. Tehát nem darálom szét a figyelmemet a napi eseményekkel, főleg nem olyan témákban, amelyek engem közvetlenül nem is érintenek. Kontrollálni úgysem tudom, és csak felzaklatnak. Havonta egyszer van egy aktuális műsorunk a Dumaszínházban, olyankor felszívom magam és belemerülök a hírekbe. Miért, te állandóan nézed a híreket?

KAP-Y: Én hírfüggőnek tartom magam, egy nap többször elolvasom az összes nagy hírportál főoldalát, ami persze belső szorongáshoz vezet, hiszen ez a breaking news világ állandó stresszben tart. De azért fogyasztok állandóan híreket, mert tudni akarom, hogy a fogyasztók miben élnek. Értenem kell ezt a közeget, amiben megjelenünk és ahhoz képest kell valami különböztethetőséget, hasznosságot vagy relevanciát tennem a kommunikációba. Például ezért is van, hogy minden tévébe kerülő új műsor legalább egy részét megnézem. Szerintem rossz marketinges hozzáállás, amikor azt mondják, hogy „nincs tévém”, vagy „csak Mezzót nézek”, mert ezzel az elitista magatartással nem látnak ki a már említett burokból.

KAP-H: Nálam a „hogyan szólalok meg” sokkal fontosabb, mint az, hogy azt milyen közegben teszem. Az Instát és a TikTokot nem nagyon követem, amikor gyártok egy rövid videót és ott megosztom, akkor bízom abban, hogy vicces lesz és kattintják, de nem irányítom trendekhez a mondandómat. Ez persze kontraproduktív is lehet. Ugyanakkor egyszemélyes brandként ezt a lezserséget megengedhetem magamnak, de ha annyi mindent vinnék a hátamon mint te, én is hasonlóra törekednék.

KAP-Y: Az is különbség köztünk, hogy én sok áttéttel kapok visszajelzést a munkámról, míg te azonnal. Ahogy hallgattam veled a beszélgetéseket, mondtad, hogy másfél évig tartasz fenn egy poént, amit folyamatosan finomítasz. Nálunk meg ez úgy van, hogy elkészül egy kommunikációs termék, és a rövid kampányidőszakokból tanulunk, de pont ugyanazt már sosem csináljuk újra. Te miért engeded el a műsort másfél év múlva? Addigra megfárad?

KAP-H: Addigra már mindenki hallotta. A stand-up és a színház is az a forma, amikor ugyanazt adod elő, de mindig más közönségnek. Ti pedig mindig mást adtok ugyanannak a közönségnek. Most podcasteket is készítek, ami azt jelenti, hogy ebben nekem is mindig mást kell csinálnom ugyanannak a hallgatóságnak, és látom, hogy ez két eltérő szemlélet, vagyis mindkettő más módszereket és mindsetet igényel. Sokkal darálósabb, amikor ugyanazokat az embereket kell lenyűgözni, a meglévőket megtartani, az újaknak meg integetni, hogy „Hahó, itt vagyok!”.

KAP-Y: Nem is mindig sikerül, ezért válik mechanikussá, ami a szakma rákfenéje.

KAP-H: Én viszont azonnal látom a hallgatottságot, a nézettséget és a lájkokat. Neked meg legalább két hónap, mire egy kampány eredménye begyűrűzik. És közben te már a következőt tervezed, míg a visszajelzés alapján az is kiderülhet, hogy ez zsákutca?

KAP-Y: Igen. Mi fordított módban dolgozunk, nyáron vagyunk karácsonykor és karácsonykor vagyunk nyáron, ezért soha nem tudjuk megélni azt az aktuális időszakot, amiben vagyunk. Elképzeljük, hogy milyen lesz a karácsony, miben lesznek az emberek. Ez egy játék. Ezért is kell a hírfogyasztás, hogy lássuk legalább az éppen aktuális trendeket.

KAP-H: Olvastam egy nemzetközi kimutatást, ami szerint a lakosság 25 százaléka fogyaszt stand-upot. Azt gondolnád, hogy nevetni mindenki szeret, és a nevetés ragadós, mégis a mi műfajunk egy picike territórium. Szemben a tiétekkel, hiszen a mobileszközöket mindenki használja, vagyis ti a teljes lakosságért feleltek. De a humort mennyire engedhetitek meg magatoknak?

KAP-Y: Ez érdekes dolog, mert a humor trend szinten kezd újra megjelenni. Cannes-ban három  éve merült fel először, hogy a humornak mennyire fontos szerepe van, ettől az évtől pedig külön kategóriát is szenteltek neki a reklámversenyen. Régebben mentek a humoros reklámok, aztán megkomolyodtak. Mára viszont annyira sok a nyomasztás a breaking news médiával, a krízisállapotokkal, a COVID-dal, a gazdasági recesszióval, az orosz-ukrán háborúval, hogy rájöttek: oldani kell az embereket. Persze humorosnak lenni a reklámokban kicsit olyan, mint amikor a marketinges a fiatalok nyelvén akar szólni – kínossá tud válni. Ráadásul mivel a humor szubjektív, lehet, hogy más például a főnököd humorpontja és más jön be a közönségednek, megint más a márkádnak, tehát nem könnyű ezt a szentháromságot egyszerre eltalálni. Látszik, hogy a humor visszatérőben van, és ez azért jó, mert ettől emlékezetes marad a reklám, érdekesebbé válik, amit mondunk, és nem magasról szólunk a fogyasztókhoz, hanem közvetlenebbül. Nálad egyébként az öncenzúra mennyire jelenik meg? Mennyire mersz polarizálni?

KAP-H: Én arról szeretek beszélni, ami igazán érdekel. Addig nem nyugszom, míg meg nem találom rajta azt a fogást, amitől mindenki számára érthetővé és elfogadhatóvá válik. Nem félek kényes témához nyúlni. Azt viszont nem akarom, hogy egy kényes témában olyasmit mondjak, amiben nincs igazam. A most futó estemben van egy komplett LMBTQ-blokk, ahol el tudom mondani a saját élményemet úgy, hogy a vége hatalmas nevetés és taps. Picit rendet rakok a fejekben, de senkinek nem megyek neki ököllel. Ettől stand-up a stand-up: mersz témákról beszélni. Az egyoldalú fröcsögéseket vagy nagy tételmondatokat nem szeretem.

KAP-Y: Van olyan, hogy valamit leírtál, de mégsem mondasz el? Vagy a közönség reakciója alapján úgy döntesz, hogy valami mégis kimarad?

KAP-H: Nagy százalékban már eltalálom a határt, de tény, hogy a közönség jó zsűri és mindig ugyanúgy ítél. Ha valamit soknak tartanak Győrben, azt soknak fogják találni Szeghalmon is. Ez a szerencse, hogy ami nem működik az egyik helyen, abból tudok tanulni, és máshol majd el tudom úgy mondani, hogy működjön. Mire tévéfelvételre kerül egy est – másfél év után –, akkor már minden egyes mondat tökéletesen a helyén van. A podcast más, ott az ember eleve óvatos, és nem hozza magát olyan helyzetbe, hogy olyasmit mondjon, ami nem helytálló.

KAP-Y: Hatsz a közízlésre, társadalmi hatással bírsz. Ezért is fontos neked, hogy felelősséget vállalj és ne öncélú legyen a humor?

KAP-H: Nekem ez az egyetlen eszközöm, hogy bármit bele tudjak pottyantani az emberek fejébe. Ez a felelősségem is. Olyan kevés helyre ülnek már be az emberek, hiszen egyre kevesebben járnak színházba, hangversenyre. Ránk még eljönnek, és lassan mi leszünk az utolsó olyan műfaj, ahol élőben kaphatnak gondolatokat. Ezt ki kell használni, mert rendkívüli helyzet, és ezért törekszem arra, hogy túl azon, hogy nevetünk, valami pluszt is adjak.

KAP-Y: Mit gondolsz azokról a márkákról, akik megszólalnak társadalmi kérdésekben Szerinted hiteles? 

KAP-H: Nagyon pártolom az ügyek melletti kiállást, hiszen egy vállalatnak van erre pénze és elérése. De a globális márkák és a globális társadalmi ügyek nem mindig találkoznak, lehet, hogy a Nike Amerikában a Pride-hét alatt átrendezi a kirakatát, de ugyanaz a Nike ugyanezt Szaúd Arábiában nem csinálná meg. Nekem egyébként sokkal könnyebb témákba beleállni, mint egy cégnek, hiszen nektek több a vesztenivalótok, több a dolgozótok.

KAP-Y: Te nagyon hitelesen képviselsz egy csomó fontos társadalmi témát. Azonban ezt a hitelességi aspektust nagyon nehéz egy cégnek megtalálni, és nem jó, ha csak reklámoz valamit. Jó példa erre a Pepsi botrányos reklámja, amiben Kendall Jenner szerepelt, és hippikarnevállá alakították át a Black Lives Matter mozgalom tüntetéseit imitáló képeket. Amerikában az online visszhang miatt el kellett tüntetni ezt a reklámot, mert eggyel komolyabb volt ez az ügy, minthogy egy Pepsivel leöblítsük. Nagy kihívás tehát, hogy egy vállalat milyen témába tud beleállni, és azt hogyan tudja kifelé sugározni. Ezért is kérdeztem tőled, hogy hogyan csapódik le benned, reklámfogyasztóban, ha egy cég kiáll egy ügyért. Mert a vállalatok nem szeretnek megosztóak lenni, főleg nem egy ilyen törékeny piacon, mint a miénk.

KAP-H: A magyar piac amúgy is túl pici.

KAP-Y: Pici is és nagyon érzékeny. Ráadásul rengeteg tabutéma van, amit leginkább nem a reklámozó térben lehet menedzselni.

KAP-H: Bennem egyébként kérdésként merül fel, hogy egy cég az ügyet tényleg komolyan gondolja, vagy csak el akarják nekem adni a terméket azért, hogy a nap végén a részvényesek boldogok legyenek.

KAP-Y: Szerintem nem szabad visszaélni egy társadalmi üggyel, és nem szabad csak kereskedelmi célra torzítani. Ha egy vállalatban nincs meg az empátia, az nagyon fals.

KAP-H: Bizonyos értelemben nekem is óvatosnak kell lennem. Látom, hogy hány lájkot hoz egy kis videó, hogy „Sziasztoook, fellépek”, és hogy ennél jóval kevesebbet, ha van egy beszélgetés például a gyerekkori traumákról. Érzem, hogy én is a borotvaélen táncolok, és lehet, hogy nézőket veszítek el egy-egy témával, de azt látom, hogy vissza is lehet őket hozni. Ezt személyként megtehetem, mert belülről fakad minden, amit mondok, míg egy szervezet nehezebben találja meg, hogy miben tud hitelesen megszólalni.

KAP-Y: A tevékenységed csúcspontja az est, amikor ott vagy a közönséggel. Hogyan építed fel az estet és a kommunikációját? Egyedül, vagy többen összedugjátok a fejeteket?

KAP-H: Abszolút én találom ki, hogy mikor jöjjek ki új esttel, miről szóljon, ha elkezdek podcastelni, akkor hogy épüljön fel, ki legyen a vendég, hogy legyen megvágva, mit tegyek fel az Instára, a TikTok-ra. Ez irgalmatlan sok munka, de gyorsan lehet reagálni és váltani is. Mérhetetlenül rugalmas, amit csinálok, és 46 évesen még jól lépést tartok a világgal. Fiatalon azt néztem fájó szívvel, hogy az öregek egyszer csak lemaradtak, ahogy meglepődtek a rádiókabaréban, hogy itt vannak a stand-uposok. Ettől félek, hogy jön valami, amivel már nem tudok lépést tartani. De ez még nem jött el. Hosszú távon abban látom a fennmaradás zálogát, hogy tudom, mi történik és arra reagálok.

KAP-Y: Kell időt szánnod arra, hogy képben maradj? Vagy annyira sok helyen mozogsz, hogy megtalálnak a dolgok? 

KAP-H: Jönnek, megtalálnak, de ha nem jönnének, akkor tudatosan tennék érte. Most nyáron le tudtam ülni és meg tudtam hozni stratégiai döntéseket, mert nálam is úgy van, mint nálatok: célokat tűzök ki. Megnézem, hogy a féléves, egyéves célokért milyen lépések szükségesek és ha kell, korrigálok. Három-négyhavonta látszik, hogy mi érte meg, hol hibáztam, mit kell másképp tenni és vannak-e új kihívások. Sokszor mellényúlok, de mindig lehet korrigálni.

KAP-Y: Használod az AI-t?

KAP-H: Asszisztensnek használnám. Csak odáig jutottam el, hogy Dumaszínház-esteken, amikor aktuális dolgokról beszélünk, akkor cirkuszi mutatványként vicces képeket generálok. Döbbenten hallgattam a Youtube-on egy új George Carlin estet, I am glad I am dead a címe. A fickó már 16 éve halott és ez egy teljesen új stand-up-estje. Promptolással rámentek és az AI előállított egy olyan műsort, amiben az ő hangja, stílusa hallható, de még a lélegzetvételek, a ritmus is mind a helyén van, jó helyen nevet a közönség és jó helyen vannak a tapsok. Megdöbbentem, mert azt gondoltam, hogy a humorista lesz az utolsó, akit az AI le tud váltani. De még nem estem kísértésbe, magamnak nem írattam vele poént. Abban hiszek, hogy attól lesz valami jó, őszinte és hiteles, ha belőlem jön. Már volt olyan, hogy a dumaszínházasokkal közösen ötleteltünk, de sose lett olyan, mintha én csináltam volna. Ezért az AI-ban nem bízom annyira.

KAP-Y: Mi az AI-jal próbáljuk meg kiszűrni az első ötleteket. A kreatívban egyre mélyebbre kell ásni, hogy olyat hozzunk, ami a meglepetés erejével bír, ezért mi sok triviális megoldást ki tudunk pipálni a mesterséges intelligencia segítségével. Adhat persze jobb megoldást, inspirációt, de az emberi érzelmet, az empátiát és az árnyalatokat nem tudja pótolni.

KAP-H: Nem tudom elképzelni, hogy az AI a valódi tartalomgyártást helyettesítse, mert nem lesz vonzó az embereknek a mesterséges tartalom, érezni fogják, hogy olyat számítógéppel ők is tudnak csinálni.

KAP-Y: Szerintem az AI kicsit inflálja a tartalmat, elveszi azt az értéket, hogy a történetmesélés emberektől jön és emberekhez szól. Cinikusnak és talán nem annyira jószándékúnak tartom azt, aki csak AI-jal akarja megoldani a reklámozását, filmjeit, mert kiveszi belőle a humánfaktort.

KAP-H: Ti egyébként érzitek a területeteken az inflálódást? Bödőcs Tibor mondta azt, hogy a humor ünnep, és ő kétévente csinál új estet, kétévente egy új könyvet, miközben nagyon sok stand-upos van. A szuperhős filmeknél sem biztos, hogy a filmek minősége lett rosszabb, hanem meguntuk a zsánert. Ugyanettől félek én a stand-upnál is, bár az a szerencsénk, hogy nem mindenki tudja csinálni. De az inflálódás miatt menekülök előre tudatosan a podcastbe.

KAP-Y: Sok területen érezni valóban, a saját szektorunkban is. A telkó már nem annyira érdekes, mint volt, mert minden áttolódott a digitális térbe. A telkó azt teremti meg, hogy hogyan tudsz kapcsolódni azokhoz a dolgokhoz, amik a digitális térben vannak. Tehát a szektorunk hírértéke inflálódott, hogy mit tud ez adni. Mi reklámozók – nemcsak a telkó – mind beszabadultunk egy szobába és magas hangon „kiabálunk”. Összetömörült a kis piac, nincsenek hírértékű dolgaink. Pedig szép út lenne, ha arról beszélnénk, hogy ki milyen megoldást hoz az emberek életébe, abból állítana elő terméket és azt kommunikálná. Visszavenne a túltermelésből.. Van ez a vita a purpose-ről, hogy a vállalatnak legyen-e víziója, küldetéstudata a társadalomban, miközben Milton Friedman óta azt mondják, hogy a vállalatnak az a missziója, hogy a tulajdonosainak pénzt termeljen. Ez 2024-ben, amikor ég az erdő, áradnak a folyók, kicsit cinikus. Talán fontos lenne, hogy egy vállalatnak legyen küldetéstudata, hogy a társadalmat megemelje.

KAP-H: Jó, hogy mondod ezt a magas hangon kiabálást. A saját területemen is érzem, hogy nagy a zaj. Az estekre hál’ istennek megveszik az emberek a jegyet, odajönnek és másfél órán keresztül ülnek velem szemben. De az interneten, a social médiában, bárhol máshol próbálkozom, ott én is versenyzek. Kilátástalan, és nem tudom hová gyűrűzik ez az egész.

KAP-Y: A dumaszínházasok konkurensei egymásnak?

KAP-H: Az a csodálatos benne, hogy attól, hogy Ráskó Eszternek több nézője van a Dumaszínházban, nekem nem lesz kevesebb! Hacsak nincs recesszió, amikor az emberek meggondolják, hogy melyikünkre üljenek be. Egy normális kiegyensúlyozott rendszerben országos hírű tud lenni egy humorista úgy, hogy nem veszi el a közönséget a többiektől.
Ha viccesnek találták az egyikünket, akkor meg akarják nézni a másikat. Jegyvásárlás szempontjából tehát szerencsések vagyunk. De az interneten öldöklés van a lájkokért és a figyelemért.
 

Karinthy-gyűrűs magyar humorista, író, a hazai stand-up comedy egyik képviselője és megalapozója, a Dumaszínház társulatának egyik legrégebbi tagja.
2001-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, majd 2004-ben elvégezte a doktori programot is. Jogtörténetet és médiajogot tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen, jogi informatikai ismereteket az ELTE Informatikai Karán, de humoristakarrierje beindulása után megvált a katedrától. Előadóként 2003-ban próbálta ki magát először a Komédium Színházban, majd Litkai Gergely invitálására 2004-ben csatlakozott az induló Godot Dumaszínház tagjaihoz.
A Dumaszínházban októberben két önálló esjte fut, az Idővel és a NAHÁT!, szerepel a Duma Aktuálban és élőben rögzíti a podcast-felvételeit is.

Csatornái
Youtube>>>
Instagram>>>
TikTok>>>
 

Kovács András Péter idén márciustól vezeti a Yettel márka- és marketingkommunikációs Igazgatóságát, és felel a telekommunikációs márka építéséért és marketingkommunikációs tevékenységéért. A szakember 14 éve tölt be különböző pozíciókat a hazai marketingkommunikációs szakmában: gyártott tévéműsort a TV2-nek, dolgozott ügynökségi oldalon az ACG kreatívügynökségnél. A Yettelhez a Magyar Telekomtól érkezik, ahol két ízben is dolgozott: 2013-2016 között több integrált kommunikációs kampányt vezetett a marketingkommunikációs osztály egyik senior kampánymenedzsereként. Némi szünet után 2018 tavaszán került ismét a vállalathoz, kezdetben a márka és lakossági kommunikációs igazgatóságon marketingkommunikációs osztályvezető volt, 2020 tavaszán pedig szegmenskommunikációs vezetőnek nevezték ki.

A köztes időszakban az RTL Magyarországnál a vezérigazgató kommunikációs tanácsadójaként dolgozott, illetve építette a nemzetközi országmárkát a 2024-es Budapesti Olimpiai és Paralimpiai pályázaton, és a Magyar Turisztikai Ügynökség márka főosztályvezetőjeként.