Három színházi ember úgy gondolta, hogy a drámapedagógia eszközeivel sokkal több gyereknek lehetne segíteni, mint ahányan színházi előadásokra, színházi foglalkozásokra eljutnak. Több év gyűjtőmunka és ötletelés után megalapították a Szabad Labor Drámaműhelyt és a színházpedagógiát tágabban értelmezve kidolgoztak egy módszertant, amivel segítenek eszközt adni ahhoz, hogy a gyerekek beszélni tudjanak a korosztályukat érintő problémákról. Balassa Jusztinával, Lovászi Edinával és Somogyi Tamással, a Szabad Labor Drámaműhely alapítóival beszélgettünk, akik a Kreatív különdíját kapták a 2022-es Edison100-on. (A kezdeményezésen olyan projekteket díjaznak, amik innovatív módon a 21. századi tudásra készítik fel a gyerekeket.)

Az alapítóknak a kezdetektől céljuk volt, hogy a lehető legtöbb iskolába elvigyék programjaikat, de a koronavírus-járvány már az induláskor kihívások elé állította őket.

„Voltak már kidolgozott foglalkozásaink, de hirtelen bezártak az iskolák, és a gyerekek életébe is új problémák léptek. Elkezdtük a meglévő foglalkozásokat átdolgozni úgy, hogy az online térben is jól működjenek, illetve az aktuális helyzetre reagálva teljesen új programokat is terveztünk, az online tér nehézségeire fókuszálva. Így jöttek létre többek között a fake news, valamint a cyberbullying kapcsán kidolgozott foglalkozásaink. De ebben a kezdeti időszakban mindenkit még erősebben foglalkoztatott, hogy hogyan lehet közösségben létezni, mit jelent a közösség a digitális világban” – meséli Somogyi Tamás.

A kialakult helyzet azonban megerősítette őket abban, hogy fontos dolgot csinálnak, hiszen a pandémia ráirányította a figyelmet a mentális egészség jelentőségére és a közoktatás nagy hiányosságára: a központosított oktatás nem ad választ sem a generációs problémákra, sem az egyéni szorongások feloldására.

„Sokkal könnyebb és izgalmasabb egy gyereknek egy problémát szerepeken, játékos feladatokon keresztül feldolgozni, vagy beszélni róla. Könnyebben nyílnak meg” – mondja Balassa Jusztina, akinek az a tapasztalata, hogy a gyerekek minden korosztályban nyitottak az önkifejezésre és akarnak reagálni az őket körülvevő problémákra, ha figyelembe van véve, hogy számukra milyen közlésforma az ideális.

Lovászi Edina szerint a kíváncsiság és a jól megválasztott forma elengedhetetlen.„Az egyik diák verbálisan erős, a másik írásban, megint más egy színházi jelenetben vagy éppen egy képzőművészeti alkotásban lesz kiemelkedő. Fontos, hogy sokféle lehetőséget kínáljunk a diákoknak a gondolataik, képességeik kifejezéséhez. Ha valaki visszahúzódóbb a testével kapcsolatban, lehet, hogy csodálatosan megírja Hamlet elképzelt búcsúlevelét, de ha eljátszatnánk vele ugyanazt, az nehéz lenne számára. Sokszor a tanáraikat is meglepik, azzal, hogy mi minden van bennük, ami a hagyományos iskolai keretek között rejtve maradt.

Kötelezők Szabadon és Kamasz Labor

A Szabad Labor Drámaműhely foglalkozásainak szerintük éppen azért most jött el az ideje, mert most válnak olyan súlyossá ezek a kérdések, hogy muszáj beszélni róluk. Bár a társadalmi felelősségvállalás a motor, ami hajtja őket, for profit szervezetként működnek, meghívásos alapon, vagy pályázatok révén járják a budapesti és vidéki iskolákat, művelődési házakat.

Azt, hogy a véleményszabadság mennyire nem evidens ma egy gyerek számára, jól mutatja, hogy találkoznak olyan iskolai közösségekkel, ahol azért nehéz elnyerniük a bizalmat, mert a gyerekek nem hiszik el, hogy tényleg érdekli őket a véleményük, és nem lesznek leszidva, ha őszintén beszélnek.

„Soha nincs előre eldöntve egy kérdés, mindig arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi foglalkoztatja őket, mit gondolnak az adott témáról, a világról. De ugyanennyire fontos a vita, sokszor provokáljuk őket arra, hogy ütköztessék a véleményüket” – magyarázza Jusztina.

Tamás szerint az előző évben tartott kötelező olvasmányokhoz kapcsolódó “országjárásuk” során teljesen világossá vált, hogy: „Mostanra senki sem olvas a gyerekek közül. Amikor elmegyünk kisebb településekre, falvakba, nagyon nehéz olyan gyereket találni, aki azt mondja, hogy rendszeresen olvas. Bármit. Arról nem is beszélve, hogy háromszáz foglalkozás alatt két diákkal találkoztam, aki a Legyek Urához bárhogyan kapcsolódott volna: beleolvasott, vagy tudta, hogy otthon ott van a polcon.”

A Kötelezők Szabadon programsorozatuk éppen azért jött létre, hogy interaktív módon próbálják rávezetni a diákokat arra, mi közük lehet nekik például Toldi Miklóshoz, és ezzel együtt megszerettetni velük az olvasás élményét. A Lázár Ervin Programnak köszönhetően több mint 300 iskolai osztályba jutottak el és összesen 8 könyvhöz készítettek foglalkozást.

„Azt látjuk, hogy óriási különbség van a főváros, város, falu és község között. De még egy kisvároson belüli két iskola között is. Nagyvonalakban igaz a nagyváros-kistelepülés különbség, viszont van azért nagyszerűen működő falusi iskola is, ahol magabiztosak a gyerekek, van önértékelésük és ez sugárzik is belőlük. És ennek az ellenkezőjére is van bőven példa, tehát rengeteg múlik az intézményen is” - teszi hozzá Tamás.

A Kötelezők Szabadon mellett járják az országot a Kamasz Labor című sorozatukkal is, ahol tulajdonképpen elméleti, filozófiai kérdéseket vesznek elő a mindennapi életből, amikről nem biztos, hogy egy fiatal leül gondolkodni magától. Például, hogy miért léteznek szabályok.

„A szabályokról szóló foglalkozásunk egy nyári tábor helyszínén játszódó színházi fikció, amiben a drámatanárok és a diákok is különböző karakterek bőrébe bújva gondolkodnak a szabályokról és a határok feszegetéséről” – mondja Tamás.

Szűk keretrendszer helyett szabad levegőt

Annak ellenére, hogy számtalan pozitív visszajelzést kapnak az eredményekről, nem gondolják azt, hogy a módszer ráhúzható a jelenlegi oktatásra, miközben ilyennek kellene lennie egy hagyományos tanórának. 

„Egy érettségi előtt álló diák például érezheti azt, hogy nem tud erre időt szánni. A jelenlegi tananyag mértékét, ami sokszor említett probléma a mostani oktatási tüntetéssorozaton is, azért ezzel a módszerrel nem lehet átadni. Az is lehetetlen, hogy egy pedagógus ekkora kreativitással készüljön fel napi hat órára” – véli Tamás, de szerinte az látszik, hogy a gyerekekben ott van a kreativitás, ott van a tudásvágy, csak azok megjelenési formái egyszerűen nem férnek bele a keretrendszerbe, amit az iskola kijelöl.

Edina szerint ezeket a keretrendszereket viszont fel lehetne oldani, lazábban és tudatosabban kellene kezelni. „A jelenlegi közoktatás az írásos kommunikációra épül. Ha egy gyerek ebben nem jó, sosem derül ki számára, hogy a tanulás élvezhető dolog, legfeljebb az egyetemen, ha addig nem esik ki a rendszerből.”

„Pedagógusok tréningjéről is sokat gondolkodtunk, sok ötlet van a fejünkben, hogy hogyan lehetne az oktatási rendszert támogatni, segíteni a pedagógusokat, a fiatalokat jobban képviselni egy-egy programmal” – teszi hozzá Jusztina.

Mindannyian egyetértenek abban, hogy nagyon fontosak ezek az együttműködések, és szeretnék, ha minél több meg is valósulna belőlük. Önálló projektjeik mellett igyekeznek különböző színházi társulatokkal is együttműködni: dolgoznak Góbi Ritával egy mozgásszínházas projekten, készül egy bábszínházi foglalkozás a békéscsabai Bábszínházzal, valamint folyamatosan tartanak foglalkozásokat a Bethlen Téri Színházban és a Forte Társulattal is.

Az az álmuk, hogy ezeket a kezdeményezéseket is eljuttathassák olyan településekre, ahol kevésbé elérhető a művészetpedagógia, vagy egyáltalán a művészet. „Létrehoztunk egy támogatói oldalt a honlapunkon arra, hogy magánszemélyek is beszállhassanak a finanszírozásba és egy mecenatúra rendszerben akár meg is valósulhassanak ezek az elképzelések”.