Az utóbbi évek néhány technológiai fejlesztése megkérdőjelezte az olyan sportágakban elért eredmények objektivitását, mint például az úszás, ahol egy sportoló csak saját erejére és teljesítőképességére támaszkodhat. A 2008-as év ugyanis hatalmas áttörést hozott az úszók életében, megjelent a második bőrrétegként funkcionáló cáparuha, amely a sportolóknak közel száz világrekordot, Michael Phelpsnek pedig nyolc olimpiai aranyat hozott. Aztán a szuperdresszt gyorsan betiltották, ahogy a gerelyhajítók között az érdes felületű gerelyt, és a motorsport számos fejlesztését, amelyek bár mind a teljesítménynövelés jegyében születtek, kivétel nélkül abba is buktak bele.

Száguldó porszívótól a vizes aszfaltig

Mert a legtöbb kreatív fejlesztést és azokra irányuló ötletet mégiscsak a technikai sportok világában találjuk, sőt, köztük egészen meghökkentőket. Két évig futhatott például az 1976-ban debütált Tyrrell P34-es típusú hatkerekű autója, amelynek különlegessége abban állt, hogy a két pár kisebb kerék nagyobb területen érintkezett az úttal, mint a nagyobb méretű párjai, a fékfelületek is nagyobbak lehettek, jobban az útra tapasztva az autót. Azonban a dupla első futómű túlsúlya és a speciális méretű gumiköpeny költséges beszerzése miatt 1978-ra már nem volt értelme tovább fejleszteni.

Még ennyi időt sem élt meg azonban a Gordon Murray tervezte Brabham BT 46-os B típusú Forma 1-es autó, amelyet egyszerűen csak száguldó porszívóként aposztrofáltak. Az autó alján ugyanis a hátsó ventillátorának köszönhetően egy vákuum keletkezett, amely kiszívta a kocsi alól a levegőt, és mintegy rácuppantotta magát az aszfaltra. Egyetlen futamon, a Svéd Nagydíjon indult 1978-ban, és bár megnyerte azt, többet nem futhatott. A legenda szerint néhány rivális csapatvezető jelezte, hogy a kocsi porszívója annyira erős, hogy az autókról korábban leszakadt tárgyakat egyszerűen a mögötte haladó kocsikra lövellte, ezért nyomban be is tiltották a technológiát.

Murrey egy interjúban azonban azt nyilatkozta, hogy szó sem volt tiltásról, a Brabham csapat tulajdonosa, Bernie Ecclestone döntött úgy, hogy nem versenyezteti tovább az autót. Ekkortól ugyanis már javában a Forma-1 szabályainak átdolgozásával foglalatoskodott. Sőt, mindebbe úgy belejött, hogy a kétezres évek végére olyan elképzelésekkel rukkolt elő, mint hogy a futam izgalma érdekében locsolni kellene a pályát, vagy, hogy minden pilóta versenyenként ötször levághasson kanyarokat, így kikényszerítve a még izgalmasabb előzéseket. Bár a megdöbbentő technikai újítások általában a szabályok gyors módosításával vagy épp tiltásával végződtek, tény, hogy mindegyik innovatív mérföldkő volt a motorsport történelmében.

Tiltott érdes gerely

Németh Miklós az első magyar atlétánk, aki a 90 méteres távolságot is túldobta, majd 1984-től kezdve már edzőként és feltalálóként dolgozott. Az 1976-os montreali olimpia gerelyhajító bajnoka ugyanis a nyolcvanas évek vége óta fejleszt sportszereket, ekkor kezdett el hosszabb röppályát bejáró, érdes felületű gerelyeket gyártani. A versenyzők néhány év múlva már a róla elnevezett Németh-gerellyel dobtak hatalmas távokat. Tanítványa, Jan Železný cseh atléta ezzel, a Flying History nevű sporteszközzel 1990-ben 89,66 métert dobott, majd a brit Steve Backley ezt bő egy méterrel megtoldva világcsúcsot ért el.

Az ilyen típusú, érdes felületű gerelyt azonban 1991-ben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség betiltotta. A gerelyhajítók ugyanis ezzel simán dobtak akkorát, hogy közben a stadionok rekortán futópályáján lévő sportolókat vagy a nézőközönséget is veszélyeztették. Ekkor határozták meg, hogy csak sima, barázda és kiszögellés nélküli, egyenletes felületű, rövidebb távot befutni képes gerelyekkel versenyezhetnek a sportolók. A gyártók pedig ezekhez a szabályokhoz alkalmazkodva dobták piacra gerelyüket, köztük Németh Miklós is, akinek manufaktúrájából ezt követően már az új típusú gerelyeket vitték magukkal a versenyekre sportolóink.

A ruha, amely miatt technikai sportág lett az úszás

Igaz, csak egy kis időre. A kétezres évek elején ugyanis a korábban gyógyászatban használt kompressziós iparág a sport területére is begyűrűzött. Számos sportmárka kezdett fejlesztésbe, a lélegző, ezüstszállal átszőtt anyag és a graduális kompresszió szókapcsolatokra pedig csak úgy kapkodtuk a fejünket. Pedig a tengerentúlon ekkor már futók, kosarasok és golfozók is hordták a sarok nélküli zoknit, vagy a karra húzható harisnyát, amely lágyan szorító hatásánál fogva csökkentette az elsődlegesen használt izmok elfáradását. Mert az enyhe, bőrön érzett presszió mögött már akkor is sok ezer éves tapasztalat és tudományos munka állt: a testfelület állandó nyomása miatt a vérkeringés fokozódik, a görcsök valószínűsége csökken, és ami a legfontosabb, általa a teljesítmény is növelhető. Aztán ahogy a sportversenyeken is engedélyezték ezek használatát, az egyre korszerűsödő technológiának köszönhetően elképesztő világcsúcsok születtek.

A cáparuhaként elterjedt szuperviselet egyik emlékezetes pillanata volt, amikor az olasz Flavia Zoccari úszónő fenekén szétrepedt az úszódressz, a Mediterrán Játékok 200 gyors rajtjához készülődése közben. Nem is csoda, a ruhát közel fél óráig tartó megpróbáltatások árán, segítséggel lehetett csak felhúzni. Ha viszont a levegő a felvételkor beszorult a ruha alá, a vízben sokkal hatékonyabban lehetett vele haladni, és nagyobb felhajtóerőt biztosított. Később a fizikusok és mozgástechnikusok egy milliméter alá csökkentették a háromrétegű, varrásnélküli anyag vastagságát, amelynek középső rétege titániumszál szövésével készült, hogy leszorítsa az izmok tejsavképződését. Amikor rájöttek, hogy mindezzel több tizedmásodpercnyi előnyt lehet nyerni, és hogy egy jó dresszben egy kevésbé tehetséges úszó képes legyőzni az egyébként nála erősebb társát, a Nemzetközi Úszószövetség betiltotta a ruhák viselését. Ezért 2009 óta ismét csak textil dresszben lehet úszni, térdig érő nadrágfazonban és a férfiak esetében a felsőtestet szabadon hagyva. Így nem lett végül technikai sportág az úszás, az úszótudás pedig visszatérhetett a divatba.
Persze ugyanígy helyzetelőnyt adhat a szőrtelenítési eljárás a bringások, futók vagy úszók körében: a sima bőrfelületen mérsékelt a légellenállás, és bizony múlhat győzelem néhány szőrszálon. De az is tény, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk drága technikai segédeszközről, de még csak egyenlőtlen indulási esélyekről sem. Mert amíg a technikai sportoknak alapvető sajátossága a folyamatos megújulás és fejlesztés, addig annak az eszköz nélküli emberi sportokban már nincs helye. A közönség tiszta játékot, egyenlő esélyekkel induló küzdelmet és emberi teljesítményt akar a pályán látni, nem sportolók technikai tuning-függő versengését.

Cikkünk megjelenését a Nemzeti Sport támogatta!