Kreatív
Becsült olvasási idő: 5 perc
A pénzügyi nevelésben sok a dilemma, de az OTP Bank segítségére számíthatnak a szülők!

Az OTP Bank kiemelten fontosnak tartja a fiatalok pénzügyi-gazdasági edukációját, illetve a felnőtt lakosság pénzügyi ismereteinek bővítését, hogy a ma gyermekeiből egy pénzügyileg tudatos generáció válhasson.

EZ EGY KAMPÁNYBEJELENTŐ, AMELYET NEM A KREATÍV SZERKESZTŐSÉGE, HANEM A KAMPÁNY KÉSZÍTŐI ÍRTAK. IDE KATTINTVA KÜLDHETSZ TE IS SAJÁTOT!
A STÁBLISTA ÉS A KAMPÁNY BEJELENTKEZÉS UTÁN OLVASHATÓ.

Mikortól meddig fut a kampány, milyen felületeken: 

Az OTP Bank pénzügyi nevelésről szóló integrált márkaépítő kampánya 2023. november 20. és december 31. között fut online és digitális felületeken, 2024. január 14-ig látható tévében, valamint hangsúlyos közösségi média és PR kampánnyal is kiegészül. 

Kampánycél: 

Az OTP Bank kiemelten fontosnak tartja a fiatalok pénzügyi-gazdasági edukációját, illetve a felnőtt lakosság pénzügyi ismereteinek bővítését, hogy a ma gyermekeiből egy pénzügyileg tudatos generáció válhasson. Ennek a törekvésnek egy fontos mérföldköve a november végén induló kampány, amelynek célja, hogy segítsen a szülőknek a pénzügyi neveléssel kapcsolatos kérdésekben.

A kampány/reklám fő üzenete: 

A pénzügyi nevelésben sok a dilemma, de az OTP Bank segítségére számíthatnak a szülők!

Kreatívkoncepció: 

A gyermekek átveszik a szüleik szokásait és értékrendjét az élet különböző területein, így a pénzügyekben is. Sok esetben azonban a szülők bizonytalanok, hogyan mutassanak ezen a téren is jó példát a gyermekeiknek. Ennek oka, hogy nem volt előttük megfelelő családi minta a pénzügyi nevelésben, így nem elegendő a pénzügyi tudásuk. De még egy tudatosabb szülőnek is dilemmát jelenthet, hogy mikor és hogyan beszéljen a család pénzügyeiről anélkül, hogy az ijesztő vagy nehezen befogadható legyen a gyermekei számára. 

Így a kampány fókuszába a szülők megszámlálhatatlan dilemmája került, amelyekresokszor nincs egyértelmű jó válasz, de az OTP Bank segít, hogy a családok tudatosabb döntéseket hozhassanak.

A kampány legfontosabb eleme az akovetkezolepes.hu oldal, amely különböző videós és írásos tartalmak gyűjteményeként támpontokat ad a pénzügyekről való beszélgetésekhez, bemutatja az OTP internet- és mobilbank azon funkcióit, melyek a szülők segítségére lehetnek a pénzügyi nevelésben, és felhívja a figyelmet az OTP Fáy Alapítvány jövőtudatos gondolkodást megalapozó képzéseire. 

A videós tartalmakban közismert szülők – Fiala Borcsa, Doffek Gábor, Semjén Nóri – és gyermekeik beszélnek azokról a kérdésekről, amelyek a pénzügyekkel kapcsolatban felmerülnek köztük, és a bevált praktikáikról, amelyek segítenek megoldani ezeket. A videók végén pedig egy-egy szakértő egészíti ki tanácsaival az elhangzottakat. Megszólal Takács Domokos, az OTP Bank bankkapcsolati területének ügyvezető igazgatója, Csufor Lilla, az OTP Fáy Alapítvány képzési igazgatója és Szél Dávid pszichológus, író is. Az írásos tartalmak pedig egy 16 részes cikksorozatból állnak, amelyben szakértők segítségével megválaszoljuk azokat a pénzügyi neveléssel kapcsolatos kérdéseket, amelyek a kutatások alapján a szülőket leginkább foglalkoztatják, de a témába vágó, korábbi együttműködéseink során készült cikkek is elérhetőek az oldalról.

A kampányhoz kapcsolódó TVC-ben és online filmekben egy anya és egy apa belső dilemmáit hangosítottuk ki, kicsit eltúlozva, szerethetően és humorral fűszerezve, amelyek olyan helyzetekben merülnek fel, amelyekkel a szülők nap mint nap szembesülnek a gyermeknevelés során. A tévéreklám slusszpoénjából pedig kiderül, hogy sok mindenben segít az OTP Bank, de van olyan kérdés, amire csak a gyermekünktől fogjuk megkapni a választ!

A kampány részeként elindított PR tevékenység elsődleges célja, hogy a pénzügyi nevelés témája közbeszédbe kerüljön. Annak érdekében, hogy pontosabban lássuk a szülők dilemmáit és a hozott családi minták szerepét, készítettünk egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a szülők többsége szeretné már egészen fiatalon megtanítani a gyermekének, hogyan kell kezelni, értékelni a pénzt, ugyanakkor tízből hatuknak nehézséget jelent a pénzügyi ismeretek átadása[1]*. Azért, hogy valódi, kézzel fogható megoldásokat tudjunk a szülőknek adni, felkértük szakértőnek Szél Dávid pszichológust, aki íróként több könyvet is jegyez a pénzügyi nevelés témájában. Organikus kommunikációval, valamint médiapartneri együttműködések segítségével keltjük fel a figyelmet a téma iránt.

„Nagyvállalatként felelősségünk van abban, hogy milyen témákat karolunk fel, irányítunk rá figyelmet és próbálunk valós segítséget nyújtani. A lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése az egész szektor számára fontos, ugyanakkor nem könnyű feladat. A mostani kampányban szerettük volna egy emberközeli, emlékezetes kommunikációval közelebb hozni a témát a célcsoportunkhoz, megmutatni a szülőknek, hogy az OTP Bank érti, milyen nehézségekkel küzdenek. A kampányhoz létrehozott honlapon segítséget, tippeket, inspirációt adunk, hogy könnyebb legyen gyermekeikkel a pénzről beszélni és példát mutatni nekik a pénzügyekben is. Bízom benne, hogy családi szinten egyre többen kezdenek el foglalkozni mélyebben a pénzügyekkel, és megteszik a következő lépést a pénzügyi tudatosság útján, amelyen az OTP Bank megoldásai végigkísérik őket” – hangsúlyozta a téma és a kampány fontosságát Hamza Kata, az OTP Bank márkamenedzsment vezetője.

Érdekesség, behind the scenes

A TVC forgatásán szuper jó volt a hangulat, ami nagyban köszönhető a színészeknek, Háy Annának, Endrődy Krisztiánnak, Dobány Péter és László Samunak, akik miatt szinte végignevettük a 14 órás forgatást! Az interjúk forgatásakor pedig a gyerekek többször szereztek aha-élményt szüleiknek, amikor például a kamerák előtt fedték fel véleményüket. Köszönjük a nyitottságukat és őszinteségüket! 

*A felmérés az OTP Bank megbízásából készült. A kutatás végső elemszáma 700 fő, mely a 18 év feletti magyar, gyermekes alapsokaságot reprezentálja. Az adatfelvételre 2023. novemberében került sor.

A TELJES CIKK CSAK ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ. KÉRÜNK, LÉPJ BE A FELHASZNÁLÓNEVEDDEL!