hzs

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
A Nike először szerződtetett menekült sportolót a nyári olimpiára

A sportmárka egyperces szpotban mutatja be Cindy Ngamba bokszolót, aki tizenegy évesen volt kénytelen otthagyni szülőhazáját, Kamerunt.

„Azt kérdezed, honnan is jöttem?" 

– ezt a kérdést szegezi hozzánk a szpot elején Cindy, az afrikai származású profi bokszoló,  aki nemrég nyerte el a sportmárka szponzorációját. 

A Nike és az Olimpiai Menekültügyi Alapítvány (Olympic Refuge Foundation - ORF) idén nyáron együttműködik azért, hogy segítse a tehetséges, hazájukat elhagyni kényszerülő sportolókat, illetve, hogy felhívja a figyelmet egy fontos dologra: nem az számít, hogy honnan jöttünk, hanem az, hogy merre tartunk.

Az együttműködés keretében Ngamba az első olyan sportoló, aki tagja a Menekültek Olimpiai Csapatának (IOC Refugee Olympic Team) miközben a Nike szponzorációját élvezi. A csapat egyébként 2016 óta ad otthont és esélyt a legjobban teljesítő menekült sportolók számára. Idén harminchat sportoló képviseli a csapatot az olimpián, tizenkét sportágban.

A kampányban viszont nem csak vele találkozhatunk, hanem Mohammad Rashnonezhad dzsúdózóval, Eyeru Gebru kerékpár-versenyzővel, és Perina Lokure Nakang futóval is. 

Ez azért van, mert habár csak Ngamba tagja a Nike csapatának, a sportóriás az olimpiai csapatot, és annak tagjait sporteszközökkel, felszerelésekkel támogatja. Ezen túl a csapat mezeit is a Nike szolgáltatja idén.

A szpot legnagyobb erőssége, hogy nem a sportolók múltjára, származására, személyes történetére fókuszál. A legkézenfekvőbb történetmesélési megoldások helyett az atléták természetes közegére helyezi a hangsúlyt: például a futópályára, vagy az útra. Ezzel is megmutatva, hogy ezek az emberek nem a múltjukra, hanem a jövőjükre és minden erejükkel a fejlődésre koncentrálnak. 

A reklámot a Vellas rendezte, az ügynökség W+K Amsterdam volt, a produkciós cég pedig a 100% munkája.

via AdAge

Borítókép: Nike YouTube-csatornája