Rovat:

Popkult
Becsült olvasási idő: 2 perc
A Mattel szivárványszínű Uno-val készül a Pride Monthra
Ez a 474. tematikus pakli, amivel a Mattel előrukkolt a júniusi meleg büszkeség hónapja előtt, hogy éltesse az LMBTQ-közösséget.

Idén lett 50 éves a világ egyik legnépszerűbb kártyajátéka, az Uno, mindenki életének bearanyozója és megkeserítője, hiszen ki ne rakott volna le kéjesen már +4-et, hogy aztán két kör múlva mégis neki kelljen felhúznia az időközben felgyűlt további 16 kártyát is… No de most nem a régi sebek felszakítása a cél, hanem azért jöttünk össze, hogy elmondjuk az Adweek nyomán, hogy az eddigi 473-féle tematikus Uno-pakli után most megérkezett a 474. is: a szivárványos. 

A Mattel 1992-ben vette meg a játék jogait, ezt követően pörgött fel igazán a marketinggépezet is, aminek része az, hogy már boldog-boldogtalannak dedikáltak külön paklit, így aztán létezik kiadás a Harry Potter, a Minecraft,  a Frozen, Batman, Hulk és Pókember alapján, de olyan amerikai sportklubok sem maradhattak ki, mint a Cubs, az Astros vagy a Yankees, sőt még vakoknak készült, Braille-írásos dekk is kapható. 

Szóval egyáltalán nem lehet állítani, hogy a Mattel nem lenne inkluzív, így aztán talán némileg meglepő is, hogy egészen 2021-ig kellett várni az LMBTQ-közösséget éltető szivárványos paklira. Az időzítés annyiban nem váratlan, hogy minden év júniusában van a Pride Month, a meleg büszkeség hónapja, amire az elmúlt években szívesen ülnek fel a márkák is, és komolyan gondolva vagy sem (utóbbit hívják pinkwashingnak), de egy hónapig próbálnak az LMBTQ-emberek kedvében járni, természetesen forprofit, tisztelet a kivételnek.

A hivatalosan Uno Play With Pride névre keresztelt pakli kártyáinak hátoldalán szivárványszínű design látható, és 5 dollár 99 centért lesz kapható, sajnos csak az amerikai Target szupermarketlánc boltjaiban (világszintű online rendelhetőségről egyelőre nincs szó). Emellett a Mattel 50 ezer dollárt adományoz az It Gets Better nevű nonprofit szervezetnek, ami meleg és leszbikus fiatalok életminőségének javítását tűzte szivárványos zászlajára. Az együttműködés tényét a paklik csomagolásán is feltüntetik. A projektet 2010-ben indította Dan Savage újságíró, miután egy 15 éves fiú öngyilkosságot követett el, miután nem bírta elviselni iskolatársai folyamatos zaklatását.

A szivárványos zászló egyébként nincs levédetve, szóval a Mattel szabadon profitálhat annak megjelenítéséből, valószínűleg ezt hivatott ellensúlyozni az elsőre nem különösebben nagy összegnek tűnő 50 ezer dolláros adomány, főleg annak a fényében, hogy a Mattel globális bevétele 1,6 milliárd dollár volt 2020-ban, 10 százalékkal több, mint a megelőző évben.