A 27 című animációs rövidfilm nyerte a rövidfilmes szekció fődíját, az Arany Pálmát a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Buda Flóra Anna alkotásának főszereplője a szüleinél élő Alíz, aki egy szülinapi buli után kapcsol: ideje megélni azt őt körülvevő világot.
A francia-magyar koprodukciós rövidfilm producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin, utóbbi a film hangmérnöke is. A zenét Mákó Mári és Mákó Rozi szerezte.
A 27-et a francia Miyu a magyar Boddah céggel közösen gyártotta, és Cannes után bemutatják az egyik legmenőbb animációs filmfesztiválon, az Annecy-n is. A filmet itthon is el lehet majd csípni a június 1. és 7. között futó Friss Hús Budapesten.
Köszönőbeszédében a Franciaországban élő Buda Flóra Anna két ügy mellett is felszólalt. Díját egyrészt a magyar tanároknak és diákoknak ajánlotta, másrészt felhívta a figyelmet arra is, hogy a támogatások megvonása miatt veszélybe került Clermont Ferrand-i Rövidfilm Fesztiválra is nagy szüksége van a szakmának.
Buda Flóra Anna 2018-ban végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs rendező tanszékén (MOME Anim). Diplomafilmje, az Entrópia a Berlinálén debütált 2019-ben.
Nyitókép: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo
