Július 20-án kiadott jogállamisági jelentésében Magyarországgal kapcsolatban összesen négy területen állapított meg problémákat a Bizottság. Az igazságszolgáltatás, a korrupció és átfogóan a jogállamiság mellett a média helyzetét látják aggasztónak.
A jelentés szerint
- a kormány az állami reklámköltésekkel közvetett politikai befolyást gyakorolhat;
- veszélyben van a médiapluralizmus, a sokszínű tájékoztatás elve;
- kétséges, hogy a szabályozó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) valóban függetlenül képes működni.
A jelentés példának a Klubrádió esetét hozza, de említi azt is, hogy a kormány a járvány miatt kiesett reklámbevételeket sem ellensúlyozta például méditámogatási programokkal. A Covid-19 kapcsán megállapították, hogy korlátozott az információhoz való szabad hozzáférés, a függetlenül dolgozó médiumok és újságírók pedig továbbra is akadályokkal és megfélemlítéssel találkoznak.
Akit mélyebben érdekel a jelentés médiát érintő része, annak itt egy magyar összefoglaló a Mérték Médiaelemző Műhely blogjáról, és itt olvashatja el az eredeti szöveget.
Mé-di-a-plu-ra-liz-mus
A kormány Közlönyben hétfő este megjelentetett határozata szerint az Bizottság jelentése csak politikai nyomásgyakorlás. A média területét érintve a válasz a következő:
„A Kormány rögzíti, hogy az Európai Bizottság értékelésével ellentétben Magyarországon valódi pluralizmus érvényesül a médiában. A baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiakörnyezettel ellentétben a magyar viszonyok kiegyensúlyozottabbak, mivel minden politikai nézet és irányzat eljuthat a nyilvánossághoz.”
Az ELTE kutatói épp egy friss vizsgálatban foglalkoztak a médiapluralizmus kérdésével a firenzei European University Institute - CMPF Media Pluralism Monitor kutatásának részeként – és éppen ellentétes eredményre jutottak, mint amit a kormány a Közlöny segítségével határozatba foglalt. A magyar viszonyokról elég sötét képet adó anyagról részletesen itt írtunk.
Nincs sok újdonság
A Mérték Médiaelemző Műhelynek két beadványa is régóta áll a Bizottságnál: az egyik az állam versenyellenes reklámköltései, a másik a közmédia átláthatatlan, túlfinanszírozott, hatósági kontroll nélküli működése miatt fogalmazott meg panaszt. Minderről egy a magyar médiahelyzetet is átfogóan vizsgáló kutatás bemutatása kapcsán beszéltek a Műhely munkatársai, erről itt tudtok olvasni.
Borítókép: sokszínű megyei lapok hirdetik a médiapluralizmust, forrás: 444; nyitókép: Kritikus újságokat vett Orbán Viktor, forrás: M1 Híradó
