Pál Zsombor

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
A GVH szerint a kis kábelszolgáltatóknak szövetkeznie kéne a jobb árakért
Így erősebb pozícióból tárgyalhatnának a tévétársaságokkal.

Ágazati jelentést készített a tévés műsorszórásról a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ebben azt vizsgálták, hogyan lehetne élénkíteni a versenyt és lejjebb szorítani a fogyasztói árakat a kábel- és műholdas szolgáltatók piacán.

A jelentés jelenleg véleményezhető tervezet formájában érhető el a GVH honlapján, legfontosabb megállapítása pedig az, hogy arra a jelenségre, hogy a piacot uraló nagy terjesztők más erőpozícióból tárgyalnak a tévétársaságokkal arról, mennyiért továbbítják a műsorukat, a kisebb szolgáltatóknak úgy volna érdemes reagálnia, hogy a jövőben közösen tárgyalnak és ezáltal jobb árakat érnek el. Ez a GVH szerint a tévétársaságok számára is ésszerű volna.

A versenyhatóság azt is megállapította, hogy kábelszolgáltatót is kifejezetten nehézkesen és vonakodva váltanak a magyarok, amin a váltási folyamat további egyszerűsítése könnyíthetne.