VLA

Rovat:

Verseny
Becsült olvasási idő: 1 perc
A Gránit Bank és az OTP lett az év bankja

A Gránit Bankot és az OTP-t választotta a zsűri a legjobbnak a Mastercard - Az év bankja versenyén, ami immáron 18 éve a vállalat egyik legnagyobb presztízsű brandépítő eseménye. 

Az idei év egyik meglepetése, hogy a program történetében először hirdettek ki megosztott első helyezést: a Mastercard – Az év bankja 2023 fődíjat, az egyes kategóriákban elért eredmények alapján, a Gránit Bank és az OTP Bank közösen kapták. 

A magyar pénzügyi- és bankszektor szereplői idén hét kategóriában versenyeztek a legjobb szolgáltatásoknak, termékeknek, megoldásoknak vagy épp kampányoknak, programoknak járó díjakért. A pályázatokat ezúttal is magas presztízsű szakmai zsűri bírálta el kategóriánként, köztük Hermann Irén a Kreatív főszerkesztője. A győzteseknek járó díjakat február 8-án a Müpában rendezett ünnepélyes gálán adták át.

Mastercard - Az év bankja 2023 győztesei

„Büszkék vagyunk arra, hogy elértük a 18 évvel ezelőtt kitűzött célunkat. Létrehoztuk a magyar pénzügyi szektor legrangosabb hazai díját, és mára a Mastercard – Év Bankja a kiválóság egyik legfőbb fokmérője lett” -mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. 

A díjátadó gálán a szervezők felelevenítették a verseny elmúlt 18 évének legfontosabb pillanatait és átadták a program történetében legtöbb győzelmet elért pénzintézetnek, az OTP Banknak a Mastercard - Év Bankja Nagydíjat.

A szakmai zsűrik visszajelzései alapján a bankok idén is olyan megoldásokkal, szolgáltatásokkal válaszolnak ezekre a kihívásokra, melyek nem csak a magyar, de a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket, sok kategória esetében nagyon nehéz döntésre kényszerítve őket.   

A versenyen a Gránit Bank három kategóriában is nyerni tudott: Az év fiataloknak szóló pénzügyi megoldása és Az év könnyű és kényelmes bankolási élménye mellett a bank nyerte Az év akvizíciós marketing kampányáért járó díjat is. 

Az OTP Bank, a Nagydíj mellett Az év kiberbiztonsági edukációs kampánya kategóriában győzött. Az Erste Bank Az év CSR kezdeményezése, az MBH Bank Az év üzleti szegmensnek szóló programja, a K&H Bank pedig Az év pénzküldési megoldása kategóriában nyerte el az első helyezést. A gála során különdíjjal értékelték a Magyar Nemzeti Bank és a Raiffeisen Bank Diákszéf megoldását.