Szajki-Vörös Adél

Rovat:

Popkult
Becsült olvasási idő: 2 perc
A Golden-Globe jelölt Brendan Fraser saját #MeToo-sztorija is A bálnára irányítja a figyelmet
A színész karrierje évekre parkolópályára került, ez a nagy visszatérése, de nem megy el a Golden Globe-ra.

Az emberek nagyszerűek, mondja A bálna című nagyjátékfilm titokzatos előzetesében Brendan Fraser, aki karrierjét és ismertségét köztudottan A múmia című közönségfilmnek köszönheti. Fraser nagy visszatérő, a bulvárban sokat írtak súlygyarapodásáról, megváltozott külsejéről az utóbbi években, és nyilván nem véletlenül esett rá Darren Aronofsky rendező választása A bálna főszereplőjeként. 

A bálna sztorijáról annyit tudni, hogy Fraser egy elmagányosodott, súlyosan elhízott tanár bőrébe bújt, aki megpróbál újra kapcsolódni a lányához, akitől egy ideje eltávolodott. 

A dráma, úgy tűnik, betalál a közönségnek, legalábbis Amerikában, ahol eddig limitált elővetítéseken volt látható, mégis, mindössze pár nap alatt hihetetlen eredményeket produkált. Ez konkrétan azt jelenti, noha csak hat New York-i és Los Angeles-i mozi vetítette a filmet, három nap alatt 360 ezer dolláros nyitással új rekordot állított fel, az év legmagasabb, mozinként 60 ezer dolláros átlagával.

Így a film hivatalosan is a legjobb 2022-es mozis átlagot produkálta.

Közben hétfőn, azaz december 12-én bejelentették a 80. Golden Globe-díjátadó jelöltjeit, Fraser is jelölt. A díjak átadása január 10-én lesz, és mivel a külföldi sajtó már egy ideje tele van azzal, hogy Brendan Fraser élete alakítását nyújtja, sőt, talán az év férfi alakítását is, sokan erősen esélyesnek tartják a Golden Globe-ra is, ami korábban az Oscar-díj előszobája volt. A velencei filmfesztiválon a filmet álló ovációval ünnepelte a közönség és a szakma. Tegnap kijött a bálna második, hosszú előzetese is:

Csakhogy Fraser elhatárolódik a díjátadótól, a GQ magazinnak adott egy interjút novemberben, amiben közölte, nem lesz ott a következő Golden Globe-on. 

Viszont azt is leszögezte, hogy szívesen kampányol a film mellett: „Tartozom ezzel magamnak. Tartozom a filmkészítőknek. 

Tudom, hogy tartozom a rajongóknak, akik fizetnek azért, hogy eljöjjenek megnézni engem. Tartozom ezzel a gyerekeimnek. Ez az én esélyem.” Ez a színész első Golden Globe-jelölése egyébként.

Frasernek elég konkrét oka van arra, hogy ne jelenjen meg a gálán, amit novemberben meg is erősített. Korábban ugyanis azt állította, hogy Philip Berk, a HFPA (Hollywood Foreign Press Association, ez a szervezet áll a Golden Globe mögött) volt elnöke és tagja szexuálisan abuzálta egy 2003-as ebéden a Beverly Hills Hotelben. 

Fraser 2018-ban coming outolt a metoo hatására. Ekkor árulta el, hogy az eset annyira traumatizálta, hogy elkezdte kerülni a nyilvánosságot, összezavarodott, és a karrierje is jó időre parkolópályára került. Érdekes párhuzam, hogy a filmben játszott karaktere is kerüli az emberekkel való érintkezést, így feltehetően egyszerre volt könnyű és nehéz neki az azonosulás. 

Egy amerikai film marketinges elő- és utóéletében nagy szerepet játszik a szereplők sajtójelenléte. Ebben az esetben épp az az érdekes, hogy Fraser már azzal felhívja a figyelmet A bálnára, hogy bojkottálja az eseményt. Sokan azért is lehetnek kíváncsiak a filmre, mert ismerik a színész háttértörténetét, ugyanakkor a gálát is izgalommal várhatják, hiszen Fraser nem lesz ott, de mégis nyerhet.