Az Egyesült Államokban bejegyzett, kínai tulajdonú közösségi platformmal szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azért indított vizsgálatot 2020-ban, mert azt valószínűsítette, hogy a globális vállalkozás nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat az online platform működésére vonatkozó lényeges információkról, mint például a szolgáltatás igénybevétele során kezelt adatok köréről és azok felhasználásáról.
A GVH eljárása kötelezettségvállalással zárult, amelyre – anélkül, hogy a versenyhatóság jogsértést vagy annak hiányát állapítaná meg – a hazai szolgáltatásban érintett vállalkozás, a Tik-Tok Technology Ltd. önkéntes vállalásai alapján nyílik lehetőség.
A GVH Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalás révén olyan intézkedésekre kerül sor, amelyek még a folyamatosan változó kommunikációs tartalom, szerződéses feltételek, működési jellemzők és jogszabályi környezet esetén is közvetlenebbül biztosítják, hogy a Tik-Tok kommunikációja javuljon, illetve a Tik-Tok jellemzőit a magyar fogyasztók valóban megismerjék, és így tudatosabb fogyasztói döntéseket hozzanak a szolgáltatással kapcsolatban.
A Tik-Tok által tett vállalás alapvető elemei:
- információs célú Adatközpont létrehozása;
- a szolgáltatás legfontosabb jellemzőiről TikTok videók beiktatása, azaz az adatkezelési kérdéseknek és a további jellemzőknek kontextusbarát megjelenítése;
- alapbeállítások a 18 év alatti felhasználók esetén (pl. napi képernyőidő beállítás automatikusan); szülői felügyelet és egyéb a gyermekeket védő beállítások népszerűsítése;
- 20 százalékos reklámkorlát önkéntes alkalmazása;
- közvetlen hatósági visszajelzésekre alkalmas és egyéb gyermekvédelmi fórumok erősítése.
A kötelezettségvállalás pontos és időszerű végrehajtását a GVH utóvizsgálatban, szigorú eljárási keretek között ellenőrzi majd, illetve a kötelezettségvállalás nem mentesíti a Tik-Tokot egyéb jogszabályoknak való megfelelés alól.
(Képek forrása: Adobe Stock)
