S. A.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Leigazolta a Dob+Basszust a Magyar Kultúra Podcastok

Emellett Péczeli Dóri is új beszélgetős műsort indít a csatornán.

Két új műsorral jelentkezik tavasszal a Petőfi Media Grouphoz tartozó Magyar Kultúra Podcastok-csatorna. A Lévai Balázs és Csorba Lóci által vezetett Dob+Basszus podcast egy speciális évaddal jelenik meg a csatornán, illetve Péczeli Dóri Puzzle címmel indít új, beszélgetős sorozatot ugyanitt.

Péczeli Dóri (Fotó: Hartyányi Norbert)

„Valószínűleg még nem kell temetni azt a formátumot, amikor két ember beszélget. Ez még mindig az emberiség legfontosabb vívmánya” – ezzel a felütéssel indult a Puzzle első része. A szerdánként jelentkező podcastsorozat következő epizódja április 5-én érkezik, a vendég Kovács András Péter humorista lesz.

A csatorna közleménye szerint az április elsején debütáló Dob+Basszus special edition évadában Lévai Balázs és Csorba Lóci azokat a dalokat helyezi majd fókuszba, amelyekről maguk az előadók sem gondolták, hogy slágerek lesznek, de a közönség azzá tette őket. 

A tízrészes sorozat az Aurevoir zenekarral indul, illetve többek között a Hiperkarma, a Supernem és az Alma zenekar egy-egy koncertslágere is terítékre kerül majd. 

Borítókép: Lévai Balázs, és Csorba Lóci  (Fotó: Dob+Basszus)