77 éves a forint, ami ugyan nem egy baromi kerek életév, de ünneplésre méltó. A Mimicry Animációs Stúdió legalábbis így gondolta, így tíz bankjegy tíz jelenetén keresztül megmutatta a magyar fizetőeszközt, ami a második világháború után állt forgalomba (előtte pengő, azt megelőzőleg korona, annál is korábban ismét forint volt a bukszákban). Régi és új bankjegyek képeit elevenítették meg, és ebből
„kiderül többek között, hogy milyen összeesküvésnek ad otthont Esztergom városa, mikor folyik vér a Herkules kútból, illetve kit sirat a száz forintos!”
Ha valakit érdekel, melyik jelenet melyik papírpénzen található, itt utánaolvashat.
A készítőkről a következő derült ki: A filmet a korábban fénymásolóval filmet készítő (A Másoló / The Copyist) Kőszegi Tamás rendezte, zenéjét szerezte és a filmet zörejezte Csontos Péter. Dramaturgja Török Zita, az animációt Péntek Ágnes Teodóra, Földeák Laura, Kállai Kamilla és Gaál Lilly Odett készítette.
A nagy terv egyébként az, hogy az alkotók által a világ minden tájáról összegyűjtött bankjegyekből egy hasonló, még nagyobb animációt készítenek.
(Kiemelt kép forrása: Mimicry Animációs Stúdió)
