po

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
12 millió forint bírságot szabott ki a GVH a Dreherre

A sörgyártó cég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában – közölte Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A Dreher és egy fővárosi vendéglátóhely kereskedelmi kapcsolatát vizsgálta a GVH, ami feltárta, hogy a Dreher olyan feltételekkel alakított ki együttműködést, mellyel arra ösztönözte az érintett vendéglátóhelyet, hogy szinte kizárólagosan tőle vásárolja sörkészletét. Ezzel leszűkítette a fogyasztók választási lehetőségeit, és akadályozta más sörgyártók érvényesülését. 

A GVH Versenytanácsa mindezekre tekintettel – a vizsgált együttműködési kapcsolatban érintett egyetlen vendéglátóhely forgalmát alapul véve – a Dreherre 12 millió forint bírságot szabott ki amellett, hogy kötelezte a sörgyártó céget megfelelési program kialakítására, ami biztosítja, hogy a jövőben a Dreher magatartása megfeleljen a hatályos kereskedelmi szabályozásnak. 

Az ügyben érintett másik vállalkozásra – a vendéglátóhelyet üzemeltető C V G Kft.-re – a GVH nem szabott ki bírságot, hanem figyelmeztetésben részesítette. Ennek oka egyrészt az, hogy a vállalkozás szerepe a jogsértésben csekélyebb volt, másrészt az eljárásban érintett üzemeltető kisvállalkozásnak minősül. Ugyanakkor a releváns szabályozással összhangban lévő megfelelési program kialakítására a fővárosi kisvállalkozást is kötelezte a nemzeti versenyhatóság.

(A kép illusztráció, forrás: Adobe Stock)

A Gazdasági Versenyhivatal még 2022 elején egyszerre öt eljárást indított a „sörtörvénynek” keresztelt, két éve bevezetett kereskedelmi szabályozás érvényesítésére, aminek célja az italválaszték bővítése és a szektorban gyakori kizárólagossági megállapodások visszaszorítása volt. Ezen eljárások közül eddig hármat zárt le a nemzeti versenyhatóság. 

Két gyorsétterem-lánc, a Burger King és a KFC esetében tavaly év végén zárultak le a vizsgálatok. A három nagy sörgyárral szemben indított, párhuzamosan futó vizsgálatokból elsőként a Heineken eljárása fejeződött be közel egy hónapja, megállapítva, hogy a holland tulajdonú sörgyártó cég megsértette az új rendelkezéseket. 

A bírság összegének meghatározásakor eltérés volt a korábbi, a Heinekennel szemben folyatott eljáráshoz képest, hogy a holland sörgyártóval ellentétben a Dreher nem minősül visszaesőnek. Ez indokolja, hogy a Dreherre kiszabott bírság alacsonyabb.