Alberti Ritát még az Eurobest Young Creatives hazai válogatója előtt kértük fel az 1 nap 10 kép sorozatunkhoz. Végül alkotótársával, Magda Péterrel együtt nyerte meg a versenyt, ők képviselhetik majd Magyarországot Lisszabonban. A Republic Group szövegírója dokumentálta a napot, a fotók mellé pedig tippeket is ad.
Amikor az 1 nap 10 kép felkérés érkezett még nem tudtam, hogy ilyen hálás lesz a feladat. De a csütörtöki Eurobest eredménye jó alapot adott a témaválasztásnak. 10 olyan tippet gyűjtöttem a versenyről, amiről volt képem ami elmondja, hogyan éltük meg az egy napos megmérettetést a hazai előválogatón.
Ne kövesd el azt a hibát, hogy a szponzor versenytársának színeibe öltözöl!
Ha késésben vagy, kövesd a jeleket, úgy biztosan tudni fogod, hogy jó helyen jársz.
Igen, vidd el a céges iMac-et. Nem, nem túlzás, főleg, ha épp nincs másik géped.
Bízz a kis dínóban, ha azt mondja; ne inspirálódj, csak menj ki a levegőre és ötletelj net nélkül!
Jegyezd meg: az első körös ötlet gyakran olyan, mint az első megérzés; követendő! És rengeteg időt spórolsz, ha nem engeded el.
Ha valami korlátoz, tegyél ellene!
Merj használni olyan programokat is, amit nem a szövegíró típusú kreatívoknak találtak ki.
Jól válaszd meg a munkaállomásod! A képen a kilátás látható a dohányzóból. Igen, ekkor tűnt fel, hogy végig a kirakatban dolgoztunk.
Várd ki az eredményt türelemmel!
Próbáld meg elhinni!
Ha kíváncsi Alberti Rita és Magda Péter nyertes prezentációjára, akkor innen letöltheti.